homeicon Blog Virtuális erőművek: a rugalmasság érték, de megvan az ára

Virtuális erőművek: a rugalmasság érték, de megvan az ára

A hazai árampiaci szabályozás is megpróbál tenni azért, hogy piaci egyensúlytalanság idején se szálljanak el extrém mértékben a kiegyenlítő kapacitások árai. A cél az, hogy ne viseljen irreális mértékű terhet az, aki nem tudja előre megjósolni fogyasztásának mértékét.

Mi az a virtuális erőmű? Valami olyan kapacitás, amely csak virtuálisan termel áramot? Ennek sok értelme nem lenne, szerencsére nem is erről van szó. A virtuális erőművek valódi, villamos energiát termelő egységek. Az elnevezés inkább abból adódik, hogy valójában nem egyetlen fizikai erőműről beszélünk, hanem sok kis erőmű összekapcsolásáról. Ezek együttesen már olyan súllyal bírnak, hogy összehangoltan képesek segíteni a szűk keresztmetszetek idején a hazai rendszert. Magyarországon több társaság is foglalkozik ilyen virtuális erőművi kapacitásokkal, igaz – mint azt az energiahivatal olykor megállapítja – annyira azért nem széles, inkább koncentrált ez a piac.

A fogalom

A fogalom megértéséhez egy kicsit messzebbről érdemes elindulni.

Aki áramot fogyaszt, jó esetben nagyjából tudja, hogy mikor, mennyire lesz szüksége. Nonstop üzemelő gyártósoroknál ez kiszámítható, de van egy csomó rugalmasabb üzem, ahol a fogyasztást nehezebb előre látni.

Aki pedig áramot termel, választhat: eladhatja a végtermékét valamely hosszabb távú szerződésével közvetlenül egy fogyasztójának, kimehet azzal az áramtőzsdére, de a rendszerirányító MAVIR-t is segítheti.

Ha valaki követi a MAVIR, vagyis a villamosenergia-rendszerünket irányító cég munkáját, nyilatkozatait, az tudhatja, hogy számukra az egyik legnagyobb érték a rugalmasság. Vagyis az, hogy legyenek olyan szabályozó kapacitások, amelyek gyorsan hadba állíthatók, ha nagy a kereslet, de könnyen lekapcsolhatók akkor, ha nincs rájuk igény. Nem minden erőmű képes ugyanis erre.

  • Az atomerőmű megy, és egyenletesen ontja a villamos energiát.
  • A szél- vagy a naperőműveknek nem mondhatjuk meg negyedórára lebontva, hogy mikor termeljenek többet vagy kevesebbet, hiszen a szél és a nap erejére kell hagyatkozniuk.
  • A fosszilis erőművek javánál sem olyan egyszerű – vagy irreális költségvonzata van –,   hogy fel-le kapcsolgassuk őket.

Ahol a leginkább lehet még rugalmasan szabályozni a kibocsátást, azok a gáztüzelésű motorok és turbinák, vagy a biomassza alapú erőművek, illetve bizonyos fokig a vízi erőművek is ilyenek, hiszen a duzzasztással és a leengedéssel szabályozható, hogy mikor termelődjön több áram.

A főként tehát gázalapú kiserőművekből verbuvált virtuális erőművek üzleti modellje elég egyszerű: „ritkán kellünk, de akkor megkérjük az árát.” A virtuális erőmű ugyanis így működik, a kiserőművek digitális összekapcsolásával és nem ritkán integrált termelésirányítási rendszerekkel lépnek be a piacra, és elég könnyen összeilleszthetők a valós idejű fogyasztói igényekkel.

Mindez szép és jó, de tavaly év végén volt néhány olyan nap is, amikor az árak érthetetlenül elszálltak, vagyis nem a piac által még magyarázható ötszörös, hanem a „szükségállapot” generálta húszszoros árak is előfordultak ezen a piacon.

Ekkor jelezte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, hogy vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a kiegyenlítő szabályozási piac részpiacai nagyon koncentráltak, a szereplők olyan nagy piaci részesedéssel bírnak, amely lehetőséget ad erőfölényes árazásra.

Aki nehéz feladat elé állítja a rendszert, mert nem tudja megmondani, hogy mikor mennyit fogyaszt, természetesen ezért fizethet felárat (kiegyenlítő energiadíjat), de az az áramtermelőknek, a fogyasztóknak és a kormánynak sem érdeke, hogy ezek az ágazatok és fogyasztók a magas költségeik miatt kiárazódjanak a gazdaságból.

Márpedig, ha a kiegyenlítő áram túlságosan megdrágul, akkor olyan mértékben csökkenhet egyes szereplők jövedelmezősége, hogy ők eltűnhetnek a piacról. Ez tényleg nem érdek, ez ellen érdemes összefogni. Aki problémát old meg, keressen jól, de azért annyira ne jól, hogy abba más belerokkanjon!