Mindig örömteli, ha a kutatók olyan energetikai megoldásokat találnak fel, amihez bőségesen rendelkezésre álló alapanyag kell. Ám a legtöbbször sajnos az új technológiák olyan különleges tulajdonságokra támaszkodnak, amivel csak kevés és ritkán előforduló anyag rendelkezik. A forradalom készlethiány miatt elmarad?
A nyersanyaghiánnyal és az energetikával kapcsolatban vannak olyan látszólagos evidenciák, amelyek alapján akár nyugodtak is lehetnénk.
- Az anyag nem vész el, csak átalakul. Akkor miért izgulunk?
- Hogyan beszélhetnénk globális vízhiányról, ha a Föld nagyobbik felét végeláthatatlan víz fedi?
- Miért ekkora a küzdelem az energiáért, amikor a globális felmelegedés valójában egy nagy energiapluszt jelent a bolygónak?
Igen, az anyag valóban nem vész el, de ha a Földön elérhető nikkelt, lítiumot és kobaltot hatalmas mennyiségben építjük be energiatároló eszközökbe (akkumulátorokba), akkor az új igények miatt akkor is kevés lehet a készlet, ha amúgy majd egyszer újrahasznosíthatók lesznek ezek az anyagok. Természetesen víz is van, csak sós, és mind a sótalanítás mai technológiáinak költsége, mind az urbanizáció és a regionálisan elérhető édesvízkészletek túlzott kiaknázása valódi problémákat jelent. És igen, az emberiség céljainak megfelelő energia is rendelkezésre áll, ott van a napsütésben, a szélben, a folyókban, a tengerek mozgásában, de attól még problémát jelenthet az anyaghiány, hiszen magától nem lesz az energiaforrásokból áram, és a különböző berendezésekhez, technológiákhoz bizonyos anyagokból nagyon sok kellhet.
A víz az úr
Az anyagok közül az élet nélkülözhetetlen feltétele, vagyis az édesvíz a leginkább fontos, az ugyanis nem helyettesíthető. Az energiahordozók terén (vagyis az olaj-, a földgáz- és a szénkészleteink tekintetében) talán már nem is a szűkösség a fő probléma, hanem a fosszilis anyagok elégetésének környezeti ártalma, a bolygó felmelegedése.
Így a figyelmünket most leginkább a megújuló energia megtermelésére és az energiatárolás anyagigényeire vethetjük. A ma ismert akkumulátorok sok ritka anyagot igényelnek, az említett kobaltból, nikkelből és lítiumból elég kevés van, csak kockázatos helyeken nyerhetők ki, és bár az újrahasznosítási lehetőségek nem rosszak, ameddig az igények (erőművek, cégek, magánszemélyek, autók, illetve telefonok akkumulátoraihoz) ilyen nagyok, addig az új termékek gyártásához nem elegendő a meglevő anyag.
Éppen ezért izgalmas minden olyan fejlesztés, ami olyan anyag segítségével jelent előrelépést az energia megtermelésében vagy tárolásában, amely bőségesen áll rendelkezésünkre.
Homok a célkeresztben
Ilyen ígéretes tudományos hír volt a minap, hogy finn kutatók egy olyan különleges fejlesztéssel jelentkeztek, amit homokakkumulátornak egyszerűsíthetünk le.
A megoldás állítólag hónapokig képes tárolni bizonyos energiamennyiséget. A Polar Night Energy ötlete egy olyan siló, amelyben 100 tonna homok található. A homoktárolót feltöltik azzal a hővel, amit különböző megújuló energiatermelő berendezések, vagyis az időjárásfüggő nap- vagy szélerőművek termelnek.
A nagyon forró homok tárolja a hőt, amit a kutatók szerint nyáron meg lehet termelni és télen elfogyasztani, ez pedig remek kiegészítő lehetősége az eddigi, napon belüli tárolási lehetőségeknek. Tényleg nagyon jól hangzik, hiszen a háztartási akkumulátorok arra megfelelőek, hogy a nappali napsütésből este is legyen használható villamosenergia, de az évszakok közötti tárolás eddig nem sikerült (olyan, csak félig hosszú távú megoldások vannak, mint a gátak és a vízerőművek, de ez sem jelent több hónapos megoldást).
Sajnos homokból sincs elég
A baj csak az, hogy valójában a világban már egy ideje a homokból sincsen elég. Na, ez már tényleg „felesleges panaszkodásnak” tűnik, ugye? Ott vannak a kietlen, élet nélküli sivatagok, tele homokkal, hát, már az sem elég?
Sajnos homok és homok nem ugyanaz. Pontosan nem lehet tudni, hogy a finn megoldáshoz milyen homok alkalmazható, de például az építőiparban már évek óta rebesgetik, hogy súlyos homokhiány léphet fel, mert a betongyártáshoz a tengerpartok sóban gazdag homokja vagy a sivatagok túlságosan sima homokfajtái nem hasznosíthatóak. A folyami, betongyártáshoz alkalmas homok már eléggé megcsappant, évente több tízmilliárd tonnát használ fel a világ a gombamódra szaporodó városokhoz.
Meglepő módon éppen ott, vagyis Délkelet-Ázsiában fogyott el a homok a legjobban, ahol a leginkább kellene, mert a gyorsan szaporodó lakosság és a nagy metropoliszok ezt igényelnék.
A sok egyedi hiányjelenség végén mindig ugyanoda jutunk: túlzott ütemben használjuk ki a Föld természeti erőforrásait. Az általános túlfogyasztást, a mindenáron erőltetett növekedést kellene visszafogni, szabályozni.
Ám, ha ebben mindenki egyet is ért, az már összetettebb kérdés, hogy mi a megoldás? Hogyan állítsuk meg az igények növekedését? Ki ne szaporodjon? Mi, vagyis a fejlett Nyugat engedünk az életszínvonalunkból? Vagy tiltsuk meg a szegényebb országoknak, hogy felzárkózzanak hozzánk? Nem egyszerű a feladat ezekre a kérdésekre válaszolni.
