Nem akármilyen évek előtt állunk. A világ energiatörténetében eddig ritkán fordult elő, hogy a gyorsan növekvő népesség, a városiasodás és az iparosodás közben bármely nagy energiahordozó globális fogyasztása tartósan csökkenjen. Inkább az volt a „szabálykönyv”, hogy az új technológiák belépnek, a torta pedig összességében nő és a régebbi energiahordozók felhasználása is emelkedik – legfeljebb az új igények kielégítésében már kisebb szerep jut például a szénnek, az olajnak vagy a földgáznak.
Most viszont olyan korszakba fordulunk, ahol az előrejelzések már nem csak részarány-eltolódásról beszélnek, hanem abszolút fordulópontról is – különösen a szénnél, majd később az olajnál és a földgáznál.
Egyáltalán mit nevezünk „leváltásnak”?
– Részarány-csökkenést a villamosenergia-mixen belül? (pl. a szén aránya esik, de a fogyasztás még nőhet)
– Abszolút fogyasztáscsökkenést? (az igazán ritka, „történelmi” jelenség)
– Beruházási fordulatot? (amikor a tőke már látványosan máshová megy, nem a régi technológiákba)
– Vagy ellátásbiztonsági fordulatot? (amikor a rendszerirányítók már nem a fossziliseket tekintik alapértelmezett „mentőövnek”)
A valóságban ezek nem egyszerre történnek, és ettől lesz az egész átmenet egy szóval nehezen leírható.
A trend egyértelmű – de a tőzsde sem jósgömb
A tőzsde nem hazudik; lehet, hogy igazat sem mond, de az biztos, hogy a trendeket gyakran könyörtelenül felnagyítja. 2025-ben a befektetői történetek egyik motorja továbbra is az AI-őrület volt: a mesterséges intelligencia (különösen a data centerek) energiaigénye növeli az „áraméhség” narratíváját, a piac pedig szeret hinni abban, hogy ezt az igényt egyre nagyobb arányban tiszta források fedezik.
Fontos: a részvénypiac sokszor nem azt árazza, ami „fizikailag” történik az energiarendszerben, hanem azt, hogy hol lesz profit, milyen lesz a szabályozás, mennyibe kerül a tőke, és mennyire kockázatos egy-egy üzleti modell. Ettől még trendjelző, csak nem energia-mérőóra.
Hogy zajlik egy ilyen váltás?
Felmerül a kérdés: a történelmi tapasztalatok szerint hogyan zajlott le az energiahordozók leváltása? Hirtelen már nem keresik a fogyasztók? Tönkre mennek az arra épülő cégek? Lezuhan az ár?
A szomorú (és egyben izgalmas) válasz az, hogy a „klasszikus” értelemben vett, globális léptékű leváltásra kevés tiszta esettanulmányunk van. Volt, ami kiment a divatból (petróleumlámpa), volt, ami kiszorult bizonyos alkalmazásokból (olajjal fűtött erőművek sok helyen), de a nagy képet nézve az ipari forradalom óta jöttek egymás után a domináns energiahordozók:
- fa
- szén
- kőolaj
- vízenergia
- földgáz
- nukleáris energia
- szél és nap
Ám az új források megjelenésével az előzőek többsége sem veszett ki, sőt, sokból abszolút értelemben is többet fogyasztottunk – mert közben nőtt a teljes energiaigény. Így a „váltás” gyakran inkább a növekedés fókuszának áttevődése volt, nem pedig a régiek eltűnése.
Csakhogy most először látszik olyan kombináció, ami együtt már nem csak a részarányokat, hanem a fosszilis volumeneket is meg tudja roppantani – legalábbis a villamosenergia-termelésben. Ennek lépései: (1) gyors megújuló-bővülés, (2) elektrifikáció (EV, hőszivattyú, ipari villamosítás), (3) hatékonyságjavulás, (4) szabályozási/CO₂-költség nyomás.
Szén: tényleg jön a fordulat éve?
A szén körül most a legkönnyebb kézzelfogható fordulatról beszélni – főleg a villamosenergia-oldalon. Ember adatai alapján 2025 első felében globálisan a megújulók villamosenergia-termelése először haladta meg a szénégetésből származó termelést: a megújulók 5 072 TWh-t, a szén 4 896 TWh-t adott. A megújulók részaránya 34,3%-ra nőtt, miközben a széné 33,1%-ra csökkent (ugyancsak 2025 első hat hónapjában).
Ami különösen beszédes: a tavalyi év első felében a globális áramigény nőtt (2,6% körül), mégis látszott, hogy a nap- és szélenergia bővülése képes volt „többet adni”, mint amennyivel a kereslet nőtt.
Ugyanakkor a szén összfogyasztása még makacsabb történet. Az IEA szerint a globális szénkereslet 2024-ben új csúcsra emelkedett, ~8,805 milliárd tonnára, és 2025-re is rekord közeli szintet jelez (8,845 milliárd tonna körüli projekcióval), miközben a horizonton inkább „plató”, majd enyhe csökkenés látszik.
Magyarul: villamosenergia-oldalon már látható a fordulópont, de a szén ipari felhasználása (acél, cement, vegyipar) még „keményebb dió”, és ezért a globális szénszámok lassabban fordulnak.
Az olajnál is elindult valami – csak más logikával
Az olajnál a világ tipikusan napi fogyasztásban gondolkodik. Itt a „kerek szám” továbbra is a ~100 millió hordó/nap nagyságrend, és a keresletet sokáig a közlekedés húzta. Most viszont két, egymással ellentétes erő dolgozik:
- az elektrifikáció (EV-k, hatékonyság, városi közlekedés átalakulása) lassítja a növekedést,
- a petrolkémia (műanyagok, vegyipar) és bizonyos ipari igények viszont tartják a volument.
Az IEA decemberi számai alapján a globális olajkereslet 2025-ben kb. 103,9 millió hordó/nap körül alakulhatott (nagyságrendileg), és a piac 2025-ben a kínálati többletről is sokat beszélt. Az árak pedig 2025-ben összességében látványosan estek (a Reuters összefoglalók 18% körüli éves visszaesést emlegetnek), 2026 elején pedig a WTI ~58 dollár körüli szinteken mozgott.
És itt jön a csavar: az olajnál a „leváltás” nem feltétlen úgy néz ki, hogy „elfogy a kereslet”, hanem úgy, hogy a piac egyre gyakrabban kerül túlkínálatos állapotba, a profitciklusok rövidülnek, a beruházások pedig idegesebbé válnak. Vagyis a fordulat lehet, hogy először nem a benzinkútnál látszik, hanem a beruházási döntéseknél és az ár-volatilitásnál.
A földgáz még kérdés – és pont ezért kulcsszereplő
A földgáz ma is kritikus a villamosenergia-rendszerek rugalmasságában (gyors indítás/terheléskövetés), a fűtésben és több ipari folyamatban. A globális gázkereslet a legtöbb forrás szerint 2024-ben ismét emelkedett; az IEA úgy fogalmaz, hogy 2024-ben a gáz adta a legerősebb növekedést a fosszilisek között (kb. +115 bcm, ~2,7%).
A kérdés inkább az, hogy a gáz „híd” marad-e vagy „végállomás” lesz egyes régiókban. Az IEA gázpiaci előrejelzései szerint 2025-ben a növekedés lassulhat (akár 2% alatt), és középtávon egyre inkább Ázsia lesz a fő növekményforrás, miközben Európában/Észak-Amerikában stagnálás vagy lassú csökkenés a reálisabb pálya.
Plusz egy fontos, gyakran elfelejtett szempont: ha a villamosenergia-igény az AI, az ipari elektrifikáció és a klímák/hőhullámok miatt gyorsabban nő, mint ahogy a hálózatot, a tárolást és a rugalmasságot ki tudjuk építeni, akkor a gáz könnyen „visszakapaszkodó” szerepbe kerülhet – nem azért, mert szeretjük, hanem mert működtetni kell a rendszert. Ez az átmenet egyik legnagyobb politikai és mérnöki feszültsége: a klímacélok és az ellátásbiztonság időnként eltérő tempót diktálnak.
Létezik-e valódi leváltás?
Ha szigorúan vesszük, a „teljes technológia leváltás” globális szinten ritka, mert az energiarendszer nem telefon, amit lecserélünk, hanem infrastruktúra, ipar, geopolitika és társadalmi szokások együttese.
De ha az a kérdés, hogy elindulhat-e abszolút fogyasztási csökkenés nagy fosszilis energiahordozóknál, akkor most először látunk olyan jeleket, amelyek nem csak szép narratívák:
- a villamosenergia-mixben már tényleges, mérhető fordulópont történt (megújulók > szén 2025 H1-ben),
- a szén globálisan platóközeli állapotban van, az IEA szerint 2026-tól a szénalapú áramtermelés csökkenő pályára kerülhet,
- az olajnál pedig egyre erősebb a „többletkínálat/árnyomás” történet, ami a beruházási ciklusokat és a vállalati stratégiákat is átírja.
A legfontosabb tanulság talán az, hogy a „leváltás” nem egyetlen pillanat, hanem sok, egymásra csúszó minifordulat sorozata. És lehet, hogy 5-10 év múlva visszanézve azt mondjuk majd: nem az volt a történelmi pillanat, amikor „eltűnt a szén”, hanem amikor a nap és a szél elég gyorsan nőtt ahhoz, hogy a világ növekvő áraméhségét már fosszilis többlet nélkül is ki tudja szolgálni.