A földgáz ára immár – legalábbis 2022 második feléhez képest – érdemben alacsonyabb a világpiacon. Csökken a fogyasztás és csökkennek az igények. Itthon a kedvező folyamatoknak köszönhetően a távhő ára is csökkenhetett. Ugyanakkor naivitás lenne azt hinni, hogy Európának immár nem lesz szüksége új gázforrásokra.
A különféle európai uniós kimutatások arról szólnak, hogy a tél előtt a gáztárolókat már 97 százalékban feltöltötték, nyugodtan várhatjuk a telet. Az LNG-terminálokat is nagyjából 60 százalékban kihasználják, sok gáz érkezik Nyugat-Európába Katarból, Nigériából, az Egyesült Államokból. Akár azt is mondhatnánk, hogy hátra dőlhetünk az újabb téli időszak előtt, nem fogunk fázni, a világ megoldotta az átállást.
Ennél azért bonyolultabb
Nem ennyire egyszerű a képlet. Oroszország kieső nyugati szállításait még nem pótolták stabilan és megnyugtatóan. Jöhet akár egy hidegebb tél. Az alternatív gázvezetékek vagy az új LNG-terminálok kiépítése miatt zöld szempontból sem érdemes nagyon lelkesedni, hiszen ezek fosszilis technológiák.
Ám az is tény, hogy a világon megdöbbentően sok olyan lelőhely van, amely kedvezőbb geopolitikai viszonyok esetén kitermelhető lenne. Igaz, ha megpróbáljuk feltárni, hogy merre is vannak a legnagyobb földgáz-kitermelési fejlesztések, nem biztos, hogy megnyugodhatunk, hiszen nem Európában vannak a lelőhelyek. Márpedig sokra nem megyünk azzal, ha a legtöbb fejlesztés éppen Oroszországban van, mert ez az állam most nem a probléma kulcsa, hanem az okozója. A többi éllovas fejlesztő közül Brazília messze van. A földgáz bármennyire is globális termék, több földrajzi kötöttsége van, mint például az olajnak.
Norvégia és az Egyesült Királyság
Érdekes, hogy politikai családunkban, vagyis az Európai Unióban nincs top 10-es fejlesztő, legfeljebb a „majdnem” EU-ban. A harmadik számú beruházó ugyanis Norvégia, amely az OECD-tagállamok közül eleve a legnagyobb GDP-n belüli szénhidrogén-bevétellel rendelkezik. Az északi állam már közelebb van a térségünkhöz, vannak is olyan ismert vezetékek, amelyek elhozzák az EU-ba a norvég gázt.
A további nagy fejlesztők már inkább csak az LNG-terminálok révén szállíthatnak hozzánk. Az Egyesült Államok, Ausztrália, Nigéria vagy Malajzia is szóba jöhet, mint Európát ellátó beszállító. Kína már kevésbé, mert ő maga „rövid” földgázból, ahogy India is inkább a belső piacát tudja majd kielégíteni. A top 10 ország között így végül egyetlen további európai állam maradt még, az Egyesült Királyság, amely szigetországként eleve szereti magát nagyon élesen megkülönböztetni a kontinentális Európától, ráadásul a brexit óta gazdaságilag is függetlenebbé vált.
További lehetőségek
A top 10-be nem került be, de azért vannak még ismert nagy távoli fejlesztések:
- Guyana és Mozambik mindenképpen ilyen, most építik fel a szénhidrogénipart.
- Katar és Irán is, ők szomszédos államként szinte ugyanazokért a molekulákért fúrnának le. Katar régi részese a világpiacnak, Irán óvatosan kezd visszatérni a szankciós száműzetésből.
- Hozzánk közelebb, Cipruson, Izraelben és Egyiptomban is vannak – politikailag természetesen viszályoktól terhelt – kitermelési lehetőségek.
- De akár még közelebb, Romániában, Törökországban is vannak nagy projektek.
Innentől viszont figyelembe kell venni, hogy miképpen zavar be a török-görög viszály, a Fekete-tengerre bőven kiterjedő orosz-ukrán háború, vagy az izraeli harcok.
Meg kéne állapodni
Ha hatalmas szénhidrogénüzlet van kilátásban, az okosabbak valahogy megegyeznek. Még az orosz-ukrán háborúban sem nagyon estek el eddig a vezetékek.
Ám az Európát végre megnyugtatóan kiszolgáló nagy bejelentések egyelőre elmaradnak. Ennek két oka lehet: egy állam nem tud megállapodni egy olajcéggel, vagy az államok között van konfliktus. Az, hogy a szomszédos Romániában még nem termel a Neptun Deep Fekete-tengeri mező, inkább a belpolitikáról szól, míg a nagy ciprusi, izraeli, egyiptomi találatok jogi rendezése inkább a külpolitikáról.
Zohr, Aphrodité és Zeus
A Földközi-tenger partjainál két tucat ország fekszik, összekötő kapocs Afrika, Ázsia és Európa között. Ha van alatta földgáz, az a nyersanyagokban szegényebb Európán is segíthetne. De kié legyen a profit?
A legígéretesebb találatok leginkább Egyiptom, Ciprus és Izrael partjainál vannak. A Zohr-mező Egyiptom nagy találata, mintegy 850 milliárd köbméter földgázt fedezett fel az olasz ENI cég, és itt a kitermelés már meg is kezdődött. Izrael és Ciprus is több hatalmas földgáz-projekten dolgozik, de ott még döcögnek a tárgyalások, és jó eséllyel az Izraelt a Hamasz részéről ért terrortámadások is lassítani fogják ezek haladását.
Ciprus partjainál például öt jelentős gázfelfedezés is történt, de valójában még egyik sem mozdult el a valódi kitermelés felé, annak ellenére sem, hogy jelentős amerikai, olasz, francia és izraeli nagyvállalatok vannak jelen a tengeri partszakaszon.
A szigetország olyan neveken indított projekteket, mint Aphrodité, Calypso, Glaucus, Cronos és Zeus, de sem Ciprusnak, sem a görög és török lobbinak nem sikerült eddig a jogokról, a potenciális bevételekről, a kompenzációs mechanizmusokról megállapodnia.
Márpedig, ha amúgy békés és nyugodt államoknak ez nem megy, akkor hogyan remélhetjük, hogy a puccsoktól és polgárháborúktól hangos térségekben, elsősorban Fekete-Afrikában az ugandai, a kameruni, a mozambiki vagy a gaboni szénhidrogén lesz a megoldás?
