Az orosz agresszió erősebben felszínre hozta az örök kérdéseket: nem lehetne leválni a szénhidrogénekben gazdag országokról? Miért vállalunk ekkora kockázatot, kitettséget? Miért nem lehet minden energia megújuló?
Ön mitől fél jobban? A Covidtól, a globális felmelegedéstől vagy az orosz inváziótól?
Talán nem készült még globálisan ilyen közvélemény-kutatás, de ha valaki nekikezdett volna, alighanem eltérő eredményeket kapott volna az alapján, hogy hol tette fel a kérdését:
- Kínában talán a Covid ejtette a legnagyobb sebeket, ott a járvány tűnhetett volna a fő kockázatnak,
- a Maldív-szigeteken, ahol a teljes élettér kerül veszélybe, ha emelkedik a tenger szintje, a felmelegedés lehetett volna a fő rizikó,
- Észtországban pedig alighanem az orosz agresszió.
A megújuló piacra is hatnak
A három nagy fenyegetés természetesen az energiapiacra is hat. A járvány közben is reménykedtünk, hogy amennyiben a világgazdaság nagyon megváltozik, akkor egy fenntarthatóbb egyensúly mentén rendeződik újjá. A globális felmelegedés kiemeli a megújuló források fontosságát, míg a háború elsősorban a szénhidrogén-függés geopolitikai nehézségeire mutat rá.
Annyi talán kijelenthető, hogy a 2022-ben mindenkit sokkoló háború, és a vélhetően a nyomában újraéledő hidegháború miatt egy pozitív változásra kényszerülünk. Ha már a globális felmelegedés, a túlzott károsanyag-kibocsátás nem, esetleg az orosz politikai függés, illetve a rendkívül magas földgáz-, olaj- és áramárak egy kicsit elgondolkodtatnak bennünket az energiapiacunkról.
Energia van, de hogyan szelídítsük meg?
Rögtön szögezzük le, vannak eredmények. Egyre nagyobb arányt jelent a világ energiagazdálkodásában a megújuló forrás, fejlődik a technológia, egyre jobb a hatékonyság, de érdemes lenne gyorsítani. A világ tele van tiszta energiával. A nap, a szél, a folyók, illetve az óceánok vagy a Föld hője mind-mind külön is bőven fedezné a világ energiaigényét. Csak valahogy ezeket mégsem sikerül kihasználnunk.
A mezőket érthető módon nem fedjük le mindenhol nappanelekkel, a folyókon csak itt-ott vannak erőművek, még barátkozunk a nagy szélturbinákkal, de az ár-apály mozgása is nehezen kiaknázható.
Természetesen elsősorban nem esztétikai kérdésekről, hanem inkább technológiai ügyekről van szó. Óriási eredményeket értünk el, de nem mondhatjuk, hogy megoldottuk már az időjárásfüggő energiaforrások minden tárolási és szezonális kérdését. Ma az áramtermelésben jobban állunk, ott már 20 százalék felett van a megújulók aránya, de ha valamennyi energiaigényünket (fűtés, közlekedés, ipar) együtt nézzük, akkor a megújuló arány még a 20 százalékot sem éri el.
Vannak azonban jó példák is: víz, nap és bio
Ha megnézzük a világ államait, vannak, akik már nagyon komoly sikereket értek el a megújuló energiaforrásokkal. Igaz, azért lehet, hogy olykor egy-egy zárójelet is érdemes kitenni.
Norvégia mára szinte teljesen megújuló áramtermelésre állt rá, elsősorban a sok vízi erőmű révén 98 százalék felett van a megújuló energia aránya. Területarányosan nem laknak sokan a gazdag államban, vannak hegyek, vizek, de a „hydro-” mellett geotermikus és szélenergiát is használ Norvégia. Halk megjegyzés: ez a rendkívül gazdag ország olaj- és földgáz-értékesítésből lett ennyire módos, abból építette a megújuló energiaforrásait. A vízi erőművek használatában Ausztria és a balkáni országok is élen járnak, míg a legmonumentálisabb ilyen építmények Kínában vannak, ugyanakkor az ökológiai hatások eléggé megkérdőjelezhetők.
A napenergiában a népes, nagy területű országok, Kína, az Egyesült Államok, India és Japán termelik a legtöbbet, de az energiaportfólión belül Ausztráliában, Hondurasban kimagasló az arány, és ebben Magyarország is gyorsan zárkózik fel.
Aztán ott van Brazília, 80 százalék feletti megújuló aránnyal a buja növényzetnek hála. Brazíliában még az üzemanyag is javarészt bio. Csak sajnos hozzá kell tennünk, hogy a cukornád-ültetvények területszerzése viszont az esőerdők folyamatos irtásával jár.
Szél és geotermikus
Jobb példa a szélenergiában gazdag Dánia példája, de a németek, a britek, a portugálok vagy a spanyolok sem szégyenkezhetnek. Dánia mindenesetre úgy globális éllovas, hogy fejlett ipari államként is már több mint 40 százalékban széllel fedezi az áramigényét. Igen, vannak szeles tengerpartjai (onshore) és tengerei (offshore), de a földrajzi adottságok mellett ehhez megfelelő ösztönzők, társadalmi konszenzus, nemzeti szélstratégia is kellett.
A geotermikus energiát pedig Izland, Új-Zéland és Salvador használja ki kimagaslóan.
Vannak tehát jó sztorik, de sajnos a nagy és hideg országok bármennyire is elkötelezettek – legyen a példánk Kanada – még a legjobb hozzáállással sem tudnak százszázalékos sikert elérni.
Vészcsengő
Oroszország agressziója rámutatott arra, amit a globális felmelegedés megállítása és a fenntartható társadalom megvalósítása érdekében már eddig is tudnunk kellett: növelnünk kell a megújuló energia részarányát. De ez a munka sajnos lassan halad.
Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) folyamatosan hangsúlyozza, hogy a globális felmelegedés legsúlyosabb hatásai elkerülhetők, ha azonnali lépéseket teszünk. Talán az elkötelezettségünkben a fosszilis tüzelőanyagok költségei, az orosz támadás most segíthet. Természetesen a munka összetett, a megújuló energia maximális elterjedése magával hozza a villamosenergia-hálózatoknak és az elektromos energia átvitelének, előállításának és értékesítésének fejlesztését.
Politikai kockázat
A tapasztalatok szerint az országok közötti villamosenergia-kereskedelem kevésbé generál politikai feszültségeket, mint az olaj- és különösen a drága vezetékeket igénylő földgáz-kereskedelem. Az mindig igaz lesz, hogy egyes országok több energiaforrással rendelkeznek, mint mások, de a villamosenergia-források közötti különbségek kisebbek, mint a fosszilis tüzelőanyag-tartalékoknál.
A megújuló energia költsége ráadásul évek, évtizedek óta csökken, ezért biztos, hogy jó irány a megújuló arányának növelése.
De természetesen vannak limitek. Az energiaszektorban az egyik legnagyobb kihívás az energiatermelés és a fogyasztás összehangolása. Ma még nem vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy mi is akkor legyünk „energikusak”, akkor használjunk áramot, amikor süt a nap és fúj a szél, a sötét és hideg napokon pedig ne világítsunk, ne nézzük a tévét, ne töltsük a telefont.
A limitek
Az energiaátmenetnek gyakorlati, technológiai és pénzügyi korlátai vannak. A nap nem süt mindig, a szél nem fúj állandóan, nincs mindig elég csapadék, a tengerek napjában kétszer emelkednek és apadnak nagyot, komoly korlátai vannak az energia tárolásának. Arra nincs ráhatásunk, hogy a lakosság, az intézmények és az ipar pontosan akkor fogyasszon áramot, amikor ezek az erőművek termelnek. Befolyásol minket a technológiai felkészültségünk is, illetve a rendelkezésre álló erőforrások. Mindezeknek együttesen pedig komoly beruházásigénye van, amit békeidőben nem feltétlen vállal fel minden társadalom.
De az energiaforrásaink átalakításának így is van értelme. Az áramtermelés, a fűtés és a közlekedés ma még nagymértékben a fosszilis tüzelőanyagokra épít. Mind az árammixünk zöldítése, mind a közlekedés szén-dioxid-mentesítése (elektromos vagy hidrogénüzemű autókkal), mind a távfűtés kibocsátásának csökkentése (például geotermikus hővel), vagy a hő villamosítása szükséges és jó lépés. Greta figyelmeztetéseit vonakodva hallottuk meg, Vlagyimir fenyegetése viszont valódi cselekvésre ösztönöz!
