Nem könnyű úgy egy kritikus infrastruktúrát fejleszteni, ha van valami bizonytalanság a rendszerben. Az pedig különösen nagy kihívást jelent, ha szinte minden bizonytalan. A hazai áramrendszerről beszélünk, ahol csak az biztos, hogy a kereslet intenzíven nőni fog, de a kínálatról és annak jellemzőiről nem sokat tudhatunk.
Meglepő lehet egy ilyen állítás az energiatakarékosság korában, de minden arra mutat, hogy a hazai villamosenergia-rendszerben emelkedni fog a kereslet. A magyar gazdaságba energiafogyasztásukban is jelentős igényű befektetők érkeznek. Szerencsére sokféle ágazat sokféle cégéről van szó, de kiemelkednek közülük az akkumulátoripar gombamód szaporodó üzemei, ahol a gyártásnak és az összeszerelésnek is rendkívüli az áramigénye.
Emellett van egy olyan, vélhetően megállíthatatlan folyamat is, amit a magyar nyelv csak azért hív elektrifikációnak, mert a „villamosítás” történelmileg rossz emlékű időszakot idéz. Holott a lényeg most is ugyanaz: mindenhova eljuttatni a villamos áramot, ahol szükség lesz rá. Fosszilis meghajtás helyett elektromos autókra térünk át, konvektorok és távfűtés helyett korszerű fűtésmegoldások nyernek teret, a gázpiac orosz kitettsége helyett árampiaci regionális hálózat épül ki – így foglalható össze néhány példával a folyamat.
Ha áram kell, majd termelünk!
A világon ma már szinte mindenhol van áram, eltekintve néhány koldusszegény vagy háború sújtotta országtól. Elmehetünk nyaralni egy távoli kis sziget luxusszállodájába, akár több ezer kilométerre a szárazföldtől, mehetünk hegyi síparadicsom „pályaszállására” vagy sivatagi oázisba, megszoktuk, hogy van világítás, tévé és tölthető az okostelefon.
Természetesnek vesszük tehát, hogy van áramunk, pedig Magyarországon például nem éppen ez a helyzet. Az áramot nehéz tárolni, ráadásul nekünk deklaráltan sincs annyi áramtermelő kapacitásunk, mint amit a kereslet szükségessé tesz. Ma körülbelül 30 százalékban importálunk, ami nem annyira szívderítő, ha az ellátási láncok nehézségeinek időszakában ez kiszolgáltatottságot jelent. Természetesen abban lehet bízni, hogy a piacgazdaságban olyan nincs, hogy „nincs”, csak olyan van, hogy drága. Vagyis importálni kell, vagy fejleszteni.
Azaz, majd lesznek megoldások arra, hogy amennyiben tényleg nagy a kereslet a magyarországi áramra, akkor bővítse az ország a kínálatát, így pedig megteremtődik az az erőművi mix, amely kiszolgálja a magyar lakosságot, a magyarországi cégeket, közöttük a frissen érkező kínai dél-korai, vagy éppen japán akkumulátoros cégeket is.
Van egy bökkenő
Amikor a magyar gazdaság áramigénye eléri a 45, az 50, végül a 60 TWh éves fogyasztást, akkor hirtelen vonzóvá válik minden termelési megoldás, legyen az környezeti szempontból vitatható, vagy geopolitikai szempontokból kockázatos. Ha csak az utolsó pillanatban kerítünk sort a kínálati oldal megteremtésére, akkor lesz olyan árszint és környezet, hogy megindokolható lesz bármiből energiát termelni, még ha fel is éljük a bolygó erőforrásait, és ki is szolgáltatjuk magunkat bizonyos nemzeteknek. A helyzet ugyanaz, mint amikor az ember szorult helyzetében a legféltettebb könyveit teszi tűzre, csak hogy ne fagyjon meg.
Ezért aki teheti, az előre gondolkodik, nem hagyja a felkészülést a szűk esztendőkre. Igen ám, de van két nagy probléma. Az egyik, hogy éppen energiaválság van, így minden friss fejlesztés borzasztó drága, hiszen a többi ország is intenzíven építkezik, fejleszt vagy friss kereskedelmi platformokat teremt. A másik probléma a bizonytalanság: nem csak a jövőbeni, hanem a meglévő vagy a folyamatban lévő beruházások körül is sok a kérdőjel Magyarországon.
- Jön-e majd az orosz földgáz?
- Ha nem jön, tudjuk-e máshonnan pótolni?
- Működik-e, illetve épül-e (és épülhet-e) atomerőművünk?
- Tudja-e az átviteli rendszer fogadni a napenergiát, vagy a túlzott hektikusság (időjárásfüggés) korlátja lesz ennek a megújuló forrásnak?
- Mi van a többi megújulóval, változik-e a szélenergia szabályozása, illetve most már örökre lemondtunk a vízenergia-termelésről vagy ott is lehet esély?
- Sokat hallunk a zöld hidrogénről, érdemes-e vele nemzeti léptékekben is kalkulálni?
- Ukrajna, Szerbia, Csehország… mire számíthatunk ezen kereskedelmi partnereink esetében? Nekik hogy alakulnak a kapacitásaik?
Megannyi kérdés
A szomorú az, hogy ezek jelen pillanatban nem költői kérdések, hanem valós és húsba vágó bizonytalanságok. Jó lenne sok energia, ha lehet, itthonról, ha lehet, kiszámíthatóan, rugalmasan, zölden. Függésmentes, fenntartható megoldások kellenek. Nem könnyű feltételrendszer, de vigasztaljon minket, hogy sokan vannak hasonló helyzetben.
Hallunk a szén vagy az atom kizárásáról, máshol is cél a függetlenedés, és hallunk jó megoldásokról is. Vannak országok (Norvégia, Dánia), amelyek megújuló energiába fektettek, és ebben olyan sikeresek, hogy még exportálni is képesek.
A következő 5-10 év magyar árampiaci helyzetéről nehéz tehát bármi határozottat mondani. Bízhatunk a nagy, összekapcsolt európai rendszerekben, a kiépült határkeresztező kapacitásokban, vagyis mondhatjuk, hogy „nekünk csak akkor nem lesz, ha senkinek sem lesz”, de azért a nagy mértékű import akkor is kitettséget jelent, ha az energia nyugati, megbízható partnerektől érkezik.
