Vannak napok, amikor szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy piac normalizálódjon. Pedig ahogy a tulipánok, a selyemhernyó, vagy a legmenőbb részvények ára sem nőtt eddig még soha „örökké”, úgy az energia ára sem mehet mindig felfelé. De mi állíthatja meg az egyelőre állandósult áremelkedést? Sajnos a legvalószínűbb az, hogy egy recesszió.
A globális energiadrágulás közben könnyű reményvesztetten azt gondolni, hogy az eszeveszett drágulásnak már sohasem lesz vége. Pedig egészen biztosan vége lesz. A fák ezúttal sem nőnek az égig, sőt vélhetően már rég túl vagyunk mindenféle olyan racionalitáson, amely ezt az árszintet magyarázná. Ez akkor is igaz, ha akár a kitermelési költségek felől, akár a vevők által még tolerálható és kigazdálkodható árszintből indulunk ki.
Nem, ilyen árak egészen biztosan nem maradhatnak fenn hosszú távon, csak sajnos addig még ott van két nagy és fájó kérdés: hol lesz a tetőzés, illetve mikor jön el a trendforduló?
Az önnön farkába harapó kígyó
Ha nagyon egyszerűen szeretnénk válaszolni: a magas ár letörésének legjobb eszköze éppen a magas ár. Az energiapiac hosszú távú ciklikussága nagyjából így írható le:
- Amikor alacsony az energia ára (legyen annak a forrása akár az olaj, a gáz, a szén, a nukleáris fűtőanyag, vagy valamilyen megújuló forrás), akkor a vevők elkezdenek többet vásárolni. Az olcsó energiára ugyanis többféle üzlet alapozható, nem kell annyira spórolni ilyenkor, viszont az energia megtermelői elkedvetlenednek és az alacsony ár miatt nem fejlesztenek.
- Ebből a két hatásból aztán elindul egy ellentétes trend, ami áremelkedéshez vezet, mert kisebb a kínálat, nagyobb a kereslet, vagyis magasabb szinten alakul ki az új egyensúlyi ár.
- Aztán a ciklus folytatódik. Ha ugyanis már újra magas az ár, az egyeseket már visszatart a fogyasztástól, már nem mindenkinek jön ki a matek, viszont az energiatermelők meg elkezdenek beruházni, hiszen az energia magasabb ára egyre több fejlesztést tesz rentábilissá.
- Végül a ciklus körbeér, a magasabb ár kisebb keresletet jelent, a nagyobb kínálat csak „árengedménnyel” adható el.
Rendkívüli időket élünk
Ez tehát a piacok általános érvényű trendje, ám most minden megváltozott. Sajnos jelenleg egy nem pusztán üzleti, gazdasági racionalitással leírható világban élünk. Az árat ugyanis tartósan magasan tartják a piaci mechanizmuson kívüli, érzelmek által is vezérelt érdekek. A felek ártani szeretnének egymásnak („én nem veszek tőled – én meg inkább elégetem a gázt, de nem adok nektek”), illetve kizárólag rövid távú szemléletet tanúsítanak („nem érdekelnek a hosszú távú kereskedelmi pozícióim, most minél több azonnali profitra hajtok”).
Ebben a helyzetben is vannak persze áringadozások (ezek is elsősorban politikai ígéretek eredményeként), de a rendkívüli időszakban alapvetően extrém magas árak alakultak ki.
Mi állíthatja meg ezt a folyamatot? Ugyanaz, mint mindig: kisebb kereslet, nagyobb kínálat, nyugodtabb piac, több bizalom.
A valószínűtlen forgatókönyvek
Az alacsonyabb árszintet eredményező helyzethez különféleképpen juthatunk el. Lássunk először néhány kevésbé valószínű forgatókönyvet.
Nyugodtabb piachoz vezetne például, ha béke születne, vagy legalábbis deklarált tűzszünettel efelé indulna az orosz-ukrán konfliktus. Ez eléggé távolinak tűnik, ám ha mégis konszolidálódna a helyzet, és a gazdasági felek (a Nyugat és Oroszország) újra az együttműködés irányába indulna el, az azonnal drasztikusan csökkentené az árakat.
Szintén áreséshez vezetne a kínálat növelése. Elvi esély van arra, hogy más olaj- vagy gázszállítók (pl. Norvégia, Katar, Algéria, Irán) nagyobb mennyiségekkel lépjenek be a piacra, ami segítene konszolidálni az árakat, ugyanakkor ez nem egy túl gyors folyamat.
A valószínű, de szomorú képletek
A kereskedelmi mechanizmusból következően leginkább a kereslet csökkenése az, ami előbb-utóbb levinné az árakat. Ez várhatóan mindenképp bekövetkezik. Kezdve azzal a központi beavatkozással, ami közösen elfogadott európai kereslet-csökkentést irányoz elő (gázfogyasztás visszafogása, iskolák hosszabb téli szünetei, hidegebb állami intézmények, fürdő- és múzeumbezárások stb.). Ezt egészítik ki Európa-szerte a különböző országos takarékossági programok.
Ez is segít visszafogni a keresletet, de valójában a magas ár miatt maga a lakosság is takarékoskodni fog. Ha a háztartásoknak kevesebb lesz az elkölthető jövedelmük, ha a rezsi már nem 10 százalékot, hanem 40 százalékot jelent a családok kiadásában, az biztosan a fogyasztás mérsékléséhez vezet.
Sajnos ugyanez a trend várható vállalati szinten is. És bár a magánszemélyekkel ellentétben az üzleti fogyasztók egy része tovább is tudja terhelni a költségnövekedéseiket a lakosság felé, a recesszió így is elkerülhetetlennek látszik, a kedvezőtlen ipari következményekkel mindenképp terveznünk kell. Várhatóan sok vállalkozás jut majd arra, hogy akár tízszeres energiaár mellett nem képes eladható termékeket gyártani, leállnak az üzemek, csökken a kapacitás-kihasználtság.
Ezzel ugyan csökken az energiakereslet, ami az árakat is lefelé mozdíthatja, azonban a ez a gyártáskiesés negatívan hat a GDP-re, csökkenti munkahelyek számát. Így alakul ki a recesszió.
Végső soron tehát sajnos leginkább a recessziótól várható, hogy alacsony energiaárakhoz vezetve közvetve megalapozza majd a későbbi növekedést.
