2025-ben különösen súlyos szárazságok és emberéleteket követelő áradások bizonyítják, hogy az időjárás egyre szélsőségesebbé válik. A vízzel kapcsolatban kétféle baj fenyegethet egyszerre. Gondot jelenthet, ha túl sok van belőle – erre példa a 2025. júliusi közép-texasi árvíz, amely megdöbbentő pusztítást végzett –, de az is baj, ha kevés van, ahogyan azt a számos helyen, így a mi régiónkban is tapasztalható aszály mutatja.
Az energiapiacon is egyaránt gondot okoz a kevés víz (például amikor nem működnek a vízerőművek), illetve a túl sok víz is (hiszen szivattyúkat kell üzemeltetni, vagy akár víz alá kerülhetnek kritikus létesítmények).
A magyar helyzet
Magyarország viszonylag szerencsés helyzetben van, hiszen alapvetően vízbő ország. Bár jelentős védekezési munka árán, de az elmúlt időszakban az áradások nem okoztak súlyos károkat, és sikerült megóvni az emberéleteket. Az aszály ugyanakkor 2022-ben és 2025-ben is komoly mezőgazdasági veszteségeket eredményezett.
A kormány legutóbb is bejelentette, hogy mintegy ezer ember dolgozik azon, hogy hatalmas vízmennyiséget – a Balaton víztérfogatának harmadát – juttassák el az aszály sújtotta területekre. Ez a program mintegy 10 milliárd forint értékben ingyen biztosít öntözővizet a gazdáknak. A védekezést szervezetten irányítja az Aszályvédelmi Operatív Törzs, amelynek egyik fő feladata, hogy a víztározókból a földekre juttassa a vizet, enyhítve ezzel az aszály káros hatásait.
Mindez egy olyan összetett helyzetben történik, ahol júliusban a viharok és heves esőzések is komoly problémákat okoztak. Külön magyar sajátosság, hogy a hazai vízrajzi viszonyok miatt vizeink jelentős része külföldről érkezik, majd tőlünk más országba távozik. Mi alig fogjuk meg és tároljuk ezeket, sőt energetikai célokra is csak minimálisan használjuk. Bár elméletben ez változhatna, a rendszerváltás idején elutasított Bős–Nagymaros vízlépcső óta, harmincöt évvel később sem körvonalazódik hasonló nagy projekt. Talán egyszer egy szivattyús-tározós vízerőmű épülhet, amely inkább áramtárolási, mint termelési célt szolgálna, de óriási beruházási költségei miatt egyelőre nehéz belevágni, különösen gazdaságilag szűkösebb időkben.
Globálisan sokkal élesebb a helyzet
Ez a magyar realitás, de ha kitekintünk a világra, ott jóval nagyobb a tét. Nem véletlen, hogy az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben gyakran ugyanazok a projektek foglalkoznak az áradásokkal és az aszályokkal.
A klímaváltozás következtében ugyanis nem egyetlen jelenség válik uralkodóvá: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási események. 2022-ben António Guterres ENSZ-főtitkár kollektív erőfeszítést sürgetett a korai előrejelző rendszerek (Early Warning System – EWS) kialakítására, hogy a közösségek ellenállóbbak legyenek az árvizekkel és az aszályokkal szemben. Ez a program megelőzést, felkészülést, gyors reagálást és hosszabb távú alkalmazkodást is magában foglal.
Megdöbbentő áradások
Az ENSZ-nek különösen ott lenne fontos szerepe, ahol az állam gyenge lábakon áll, a közösségek elszigeteltek, sokszor őslakosok élnek kiszolgáltatott helyzetben. Csakhogy a tapasztalat azt mutatja, hogy a legfejlettebb régiók (például Spanyolország, Svájc, Németország vagy az Egyesült Államok) sem immunisak: itt is sokszor teljesen váratlanul csapnak le a pusztító árvizek.
A legutóbbi, szomorú példa a 2025. júliusi texasi árvíz. Rövid idő alatt mintegy 500 mm eső zúdult le, ami a texasi dombvidéken, különösen Kerr megyében hatalmas pusztítást okozott. A Guadalupe folyó vízszintje egyes helyeken 45 perc alatt csaknem 8 métert emelkedett, amire sem a helyiek, sem a part menti gyerektáborok nem lehettek felkészülve.
Pusztító aszályok
Noha egy hirtelen lezúduló áradás vagy egy folyó kilépése a medréből látványosabb, a világ gazdaságában és az emberi életekben gyakran a vízhiány okozza a nagyobb károkat. Az aszály gazdasági következményei közül kiemelkedik az élelmiszertermelés megzavarása – legyen szó növénytermesztésről vagy állattenyésztésről –, de a vízhiány az ivóvízellátást, az erdőgazdálkodást, a folyami hajózást és az áramellátást is veszélyezteti.
Sokan nem is gondolnák, milyen sokféle oka lehet az aszálynak. Természetesen okozhatja egyszerűen a csapadék hiánya, de legalább ennyire fontos az emberi rendszerek – csatornák, víztározók – hiánya, a gyors elfolyás vagy párolgás, illetve az alacsony talajnedvesség. Gyakori a társadalmi-gazdasági eredetű aszály is: amikor az ember több vizet vesz el a természetből, mint amit az pótolni képes. A stratégiai vízgazdálkodás, vagyis a felelős emberi szabályozás ezért kulcsfontosságú.
Rajtunk is múlik
A rossz vagy hiányzó vízgazdálkodás óriási károkat okozhat. Megdöbbentő látni, hogyan tűnhet el egy évmilliók – de legalábbis évszázadok – óta fennálló víztömeg. Erre a legismertebb példa talán az Aral-tó, amely Kazahsztán és Üzbegisztán határvidékén található. Fél évszázada még a Föld negyedik legnagyobb tava volt, mára azonban – miután a vizét tápláló folyókat öntözésre használták – eredeti kiterjedésének mindössze 10 százalékára zsugorodott, és több, kisebb tóra szakadt szét.
A legveszélyeztetettebb területek
Végül érdemes röviden áttekinteni, hol a legkritikusabb ma a helyzet a világon. Az Amazonasról sokaknak buja dzsungel jut eszébe, ám az esőerdők irtása miatt ma Dél-Amerikában éppen az Amazonas-medence a legfenyegetettebb a szárazság szempontjából.
Ausztrália száraz vidékéről szinte mindenki hallott már, de talán meglepő, hogy a nyugat-ausztráliai Perth lehet a világ első olyan milliós nagyvárosa, amely a vízhiány miatt néptelenedhet el. Persze egy gazdag államnak több lehetősége van: Perth például tengervíz-sótalanítókat épít.
Afrikában a szárazság nem újdonság, de újabban Etiópiát, Eritreát, Dél-Szudánt, Szudánt és Tanzániát is komoly aszály fenyegeti, miközben másutt (Ruandában, Kenyában, Burundiban) szélsőséges árvizek pusztítanak.
A Himalája térsége is kiemelt kockázati zóna, ahol több mint 2,4 milliárd ember otthonát fenyegeti felváltva a szárazság és az árvíz. India, Kína, Pakisztán, Banglades, Nepál és Mianmar népes államaiban gyakran akár évszakok szerint váltják egymást a kíméletlen száraz időszakok és a félelmetes áradások.
Jól látszik tehát, hogy a víz egyszerre válik természeti csapássá és stratégiai kincsé. A jövő kulcsa az, hogy megtanulunk-e jól bánni vele, mielőtt végképp kicsúszik a kezünkből az irányítás. Örüljünk a szerencsénknek, hogy nekünk még van mit megregulázni, mert a hiányt nehezebb pótolni, mint a változékonyságot – a szó átvitt és szoros értelmében is – megfelelő mederbe terelni.