Miközben az Európai Unióban a szén, a szenes áramtermelés határozottan szitokszó és a számok már csökkenést mutatnak, addig a globális széntermelés, a világ szénkereskedelme, illetve a szénerőművek áramtermelése még mindig nő. Ne legyenek illúzióink, a sok szép technológiai eredmény ellenére ez az energiahordozó nagyon szennyező. Akkor mi szól mégis mellette?
A világ energiapiaca folyton változik. Nagyon sok új és még újabb energiahordozót találunk meg. Volt korszaka a szénnek, az olajnak, a gáznak, a nukleáris energiának, a napenergiának, a szélnek. Azonban soha nem az történik, hogy egy új, egy jobb technológia felváltja és véglegesen kiszorítja a régi energiahordozókat. Nem, a számtalan új kapacitás csak – jó esetben – az új energiaigényeket zöldíti, vagyis valójában a mai napig tart a szén, az olaj vagy a gáz felhasználásának globális növekedése. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének regionális sikerek, hiszen az EU vagy általában az OECD-országok sikeresen csökkentették a szénenergia-termelésüket. A globális kép viszont még elég rémisztő.
Néhány megdöbbentő adat
A világ villamosenergia-piacáról az EMBER (korábbi nevén Sandbag) energetikai think tank minden évben készít európai uniós és globális jelentést. A legfrissebb, vagyis a 2024-es elemzés adatai Európából nézve elég meglepőek. A bolygó áramtermelésének az egyharmada (35 százaléka) még ma is szénalapú. Az összes termelés feléért ma már egyedül Kína felel.
A Coal 2024 is azt mutatta, hogy a globális szénfelhasználás a covid-járvány idején tapasztalható kisebb megtorpanás után megint emelkedett az elmúlt években. A nemzetközi szénkereskedelem volumene is rekordot érhetett el 2024-ben (az elemzésben ez még csak becsült érték volt), 1,55 milliárd tonnával.
A szénpiac epicentruma Ázsia, ahol a vevők között Kína, India, Japán, Dél-Korea és Vietnam említhető, míg a két legnagyobb exportőr Indonézia és Ausztrália.
Csökkentők és növelők
Ha folytatjuk a világtrendek követését, az EU, az Egyesült Államok és Japán már örvendetesen, rohamtempóban csökkenti a szenes energiatermelését, de a Nemzetközi Energia Ügynökség szerint az emberiség nagy céljához, a nettó zéró kibocsátáshoz az kellene, hogy a fejlett államokban 2030-ig, míg a fejlődő államokban 2045-ig teljesen megszűnjenek a szénerőművek.
Ehhez képest Kína közel 6000 TWh energiát termel szénből évente, ami a négyszerese a második számú termelő (India) előállításának. Szomorú, de a sok csökkentés ellenére az Egyesült Államok még mindig a harmadik ezen a listán. Ráadásul a következő hármasban ott van Japán, Indonézia és Dél-Korea, ketten közülük kifejezetten gazdag államok – igaz, hogy nyersanyagokban szegény szigetek, félszigetek, ahol korlátozottan építhető ki az országokon átívelő vezetékrendszer.
A teljes belföldi áramtermelés arányában Koszovó, Mongólia és a viszonylag fejlett Dél-Afrika is több mint 80 százalékban csakis szénből termel áramot, de India, Kazahsztán és Marokkó is döntően szenet éget. Végül egy harmadik típusú rendezés alapján az egy főre jutó legnagyobb szénenergia-termelésben Tajvan, Ausztrália és Kína a sorrend.
Jó hírek is vannak
Összességében a szénenergia termelése globálisan még mindig rekordokat dönt, évente 1-2 százalékkal emelkedik. Hogy azért jó híreket is közöljünk, a nominális számok emelkedése mellett legalább a százalékos arány már apad, vagyis a világ teljes áramtermelése jobban nő, mint a szenes termelés. Az is örömteli, hogy sokkal több országban szorul vissza ez a szektor, mint ahol még bővül. A legnagyobb mértékben az Egyesült Államokban és Németországban apad a szenes áramtermelés, de Lengyelország és Japán is elindult a jó úton, míg a növekedés a két fő „renitens”, vagyis Kína és India mellett a nagy népességű és gyorsan fejlődő országokban van még jelen, például Mexikóban és Vietnámban.
Az elmúlt két évtizedben a szenes energiatermelés a felére csökkent az Európai Unióban, de 2022-ben nőtt. Az EU-ban Németország, Lengyelország és Csehország nagy szénalapú termelő, de még olyan „zöld szemléletű” államokban is elég sok a szenes termelés, mint Hollandia és Dánia.
Az Unió legalább küzd
Az Európai Unió alapvetően lelkesen támogatja a szennyező technológiák kivezetését. Ennek egyik legismertebb eszköze az a drága szén-dioxid kvóta, amit a szennyezőknek meg kell fizetnie. De olykor lehetnek döccenések a trendben. Például, amikor túl magas az energiaár –és mostanában voltak ilyen hullámok –, akkor nehezebb lemondani a hazai szénről és az alapvetően már kész és bekapcsolható erőművek használatáról.
Ilyen ismert eset volt, amikor Németország egyszerre próbált a nukleáris energiáról, a szénről és az orosz gázról lemondani, és a sok önkéntes és kényszerű szempont között a szén sokszor jött ki „nyertesen”, vagyis az atomerőműveket bezárták, a gázvezetékek leálltak vagy megsérültek, de a szenes termelés még a rendszer része maradt.
Remények és szempontok
Magyarország sajnos most eléggé rosszul áll az uniós források lehívási lehetőségeivel, de a szénbányászat és a szenes áramtermelés, sőt a lakossági szénfelhasználás visszaszorítására amúgy lennének források.
A szén ugyanis – legalábbis az Európai Unióban biztosan – szitokszó marad, konszenzusos tudásunk, hogy erősen szennyezi a légkört. Azért egyelőre Magyarországnak sem könnyű teljesen „elengedni” a szenet, hiszen van infrastruktúra, valójában elég nagy mennyiségben van lignit is, ráadásul a szénerőmű bezárása egy nehezebb sorsú régióban csökkentené tovább a munkahelyek számát. Magyarországon alacsony a munkanélküliség, de azért például a Mátrai Erőmű helyszínén, Heves vármegyében egy nagy foglalkoztató elvesztése nagy érvágás lenne.
Végül a technológia fejlődéséről is érdemes pár szót ejteni. Az újabb erőművek tisztábbak, jobbak a szűrök, vannak kísérletek a szén megkötésére, utóbbi a CCS (Carbon Capture and Storage) eljárás. Időről időre biztató anyagokat lehet arról olvasni, hogy a szennyezés visszaszorítható, hogy a szén elfogásával és föld alá helyezésével a pontszerű nagy kibocsátóknál lehet csökkenteni az emissziót, de azért arra hagyatkozni, hogy majd a közeljövőben biztosan fejlődik ez a technológia, eléggé álságos lenne. A jó út, a szén leváltása és visszaszorítása, nagyon jó lenne, ha ehhez a „nyugati” célhoz az a Kína és az az India is csatlakozna. Esetükben nehéz elvitatni, hogy joguk van felzárkózni és fejlődni, amihez viszont nagyon sok energia is kell.