Európa északi, nyugati, de még a déli felében is egyre elterjedtebbek az energiaközösségek. Ezekben magánszemélyek, kisvállalkozások, helyi önkormányzatok fognak össze, hogy jellemzően valamilyen megújuló energia termelésébe ruházzanak be, majd azt üzemeltessék is. Itthon még inkább csak csírájában él ez a modell, de ahogyan közösségi forrás és támogatói szándék is lesz rá, várható a terjedése.
Energiahatékonyság, megújuló energia, energiafüggetlenség, zöld átmenet – olyan fogalmakat soroltunk fel, amelyekre Magyarország az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközéből (RRF) rendkívül komoly méretű finanszírozást remél. Nem véletlen, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) is megkezdte már az ebbe a célrendszerbe illeszkedő energiaközösségek támogatását és szabályozását.
Itthon még gyerekcipőben jár ez a műfaj. Ráadásul, legyen bármennyire is ígéretes a konstrukció és vonzó az a bizonyos gyerekcipellő, a rezsicsökkentés miatt elkényelmesedett társadalmunkat először újra „meg kell tanítani járni”. Persze, amilyen nagy népszerűséget ért el pár év alatt a háztartási méretű napelem Magyarországon, ugyanúgy remélhető, hogy egyre több rajongót vonz majd ez a megoldás is.
Miről is van szó?
Az energiaközösségek alapvetően olyan energetikai szövetségek, ahol a kulcsszó az együttműködés, az optimalizáció, a megtakarítás, aminek természetesen pénzügyi vonzata is van, noha nem feltétlenül ez a prioritás.
Van, ahol ez kényszer. Ha egy egzotikus helyszínen vagyunk, távoli szigeten, a lakott területektől messze eső oázisban, a dzsungel közepén, akkor ott elemi igény lehet, hogy az ott élő lakosság és az ottani cégek valamiképpen maguk oldják meg a számukra szükséges áram megtermelését, elosztását, felhasználását, elszámolását.
De egy fejlettebb, sűrűn lakott területen is lehet arra indok, hogy vállalkozások és háztartások egy csoportja ne egyénileg, hanem közösségi alapon gazdálkodjon az energiával.
A konkrét példánk lehet a hazai napenergiapiac. Az éppen átalakuló szegmensben felélénkült a vita, hogy igazságos-e, hogy termelők széles köre optimalizálhat, használhatja akkumulátorként az elosztó rendszert, nettósítva a termelése és a fogyasztása egyenlegét. Már ebben a vitában is fel-felmerült, hogy jobb eredményre vezetne, ha nem csak a napelemes háztartások, hanem környékbeli szomszédaik is használhatnák a nappanellel megtermelt villanyt valamilyen feltételekkel. Ennek persze jelenleg korlátot szab a szabályozás és az üzembiztonság, ezért nem végezhetnek a lakosok jogosulatlan energiakereskedési tevékenységet, és a mindenfele lengő hosszabbítók is ellenjavalltak. De maga az elv mégis megfontolásra érdemes, a rugalmasabb termelés és felhasználás egy közösségben jobban eloszlik.
Egy csoport összefog
A hivatalos magyar energiapolitika az energiaközösségekről ugyanolyan elkötelezetten beszél, mint a megújuló energiáról, az intelligens hálózatfejlesztésről vagy a fűtési rendszerek korszerűsítéséről. Vagyis a vita nem arról szól, hogy ezek pozitív megoldások-e, hiszen azok, hanem legfeljebb arról, hogy miképpen kell őket támogatni, hogyan kell a fejlesztésekkel elindulni.
Az energiaközösségek amúgy általában állampolgári kezdeményezéseken alapulnak, de részesei vagy akár motorjai lehetnek a helyi önkormányzatok és kisvállalkozások, de akár az ipari felhasználók, vagyis a nagyobb cégek is. Mindig valami olyasmi a modell, hogy egy területi közösség, voltaképp több fogyasztóból álló csapat akár közös finanszírozással termelést valósít meg, energiahatékonysági projektbe kezd, amelyeknek az a célja vagy a járulékos haszna, hogy az áramfelhasználásuk racionálisabb és zöldebb lesz.
Megjelentek már azok a civil szervezetek, tanácsadócégek, amelyek segítik ezek elterjedését. Érdekképviselet is kialakult már, mi több, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) azt szorgalmazza, hogy a megfelelően kialakított pályázati rendszer, a transzparens használatarányos tarifarendszer, a szabályozási tesztkörnyezet kialakítása, valamint a közösségi részvétel erősítése központilag támogathatná az energiaközösségek létrehozását és működtetését. Sőt, valójában a magánszféra is felismerte a közösségek fontosságát; azt hihetnénk ugyan, hogy az elosztóknak nem szimpatikus, ha valaki spórol, mégis van rá példa, hogy egy helyi elosztó évente hirdet versenyt és oszt díjakat az energiaközösségeknek.
Izoláltan, de integráltan
A napelemes termelés, a háztartási vagy közösségi kiserőmű építése, üzemeltetése mindenképpen jó példa lehet, de Magyarországon – a földrajzi adottságainknak megfelelően – ez nem izolált kisrendszereket jelent, hanem a külön kezdeményezések hálózatot alkotnak, és valójában rendszerszintű optimalizációt és javulást eredményeznek.
A kezdeményezéseket természetesen nagyban meghatározzák a szabályozási viszonyok, az elérhető támogatások, de Észak- és Nyugat-Európában, sőt egyre inkább Dél-Európában kiforrottabb konstrukciókat, komplexebb példákat találni.
A finn, dán, holland vagy belga példák pozitívan és negatívan is szemlélhetők. A pozitív oldal természetesen az, hogy a támogatott megtakarítás, a racionális zöld megoldás mindig pozitív. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy még ezekben a gazdag és részben „hidegebb” országokban is el tudnak úgy szállni az energiaárak, hogy az kényszerűen hívja életre az önszerveződést. Ugyanakkor az elmúlt években több példa mutatta, hogy már a melegebb államokban is terjednek a közösségek: Spanyolország például déli, de viszonylag jómódú, de a szerényebb gazdaságú Görögországban és Portugáliában is sok a sikeres kezdeményezés.
Jó példák
Az ilyen közösségeknek van egyébként egy brüsszeli székhelyű szervezete, a Rescoop.eu. A szervezet a fogalomhasználatában megkülönbözteti a citizen energy community és a renewable energy community, vagyis a lakossági és a megújuló energiaközösségeket, de természetesen ezeknek a halmazoknak elég nagy a metszete.
A holland Deltawind nap- és szélenergiás közösség például már akkorára nőtt, hogy 34 saját szélturbinája van és 100 ezer fogyasztót lát el. A belga Ecopower magánszemélyek és helyi önkormányzatok összefogásával működtet szélerőműveket. A portugál Copérnico 21 nagy napparkot üzemeltet. Az olasz Enostra is teljesen megújuló energiával látja el a tagjait. A görög ESEK pedig annyiban speciális, hogy ő helyi biomasszából készített, nagy nyomás alatt préselt pellet égetésével termel a közösségnek energiát. A kelet-közép-európai térségből ugyan még hiányoznak az ilyen kiterjedt energiaközösségek, de ez biztosan változni fog, hiszen a közeljövőben nagyobb szabályozói támogatás, több figyelem és talán némi uniós forrás is segítheti a terjedést.