Szó szerint a semmiből lett az Egyesült Államok a világ legnagyobb LNG-exportőre. Az EU-s piacok önként és dalolva váltják az orosz függést norvégre és amerikaira, akár szankciós kötelezettség nélkül is. Most viszont az USA jobban fókuszál Ázsiára, inspirálóbb kihívás, ott nehezebb megverni Oroszországot.
Az idei év tele volt geopolitikai stratégiát is érintő LNG-kérdésekkel. Év eleje óta napirenden van, hogy az Egyesült Államok, amely egyre nagyobb szereplő ezen a piacon, ki tudja-e szolgálni Európát. Bármennyire is lelkesen támogatja Washington az uniós államok orosz leválását, mégsem jut elég cseppfolyósított földgáz Európának, mert új engedélyeket már nem ad ki a környezetvédőkre is figyelni kénytelen Joe Biden. Ráadásul neki az ázsiai barátokat is ki kell szolgálnia.
Volt egy olyan vita is, amely arról szólt, hogy az eddig szankciós korlátozásokkal nem terhelt földgázpiacon be lehet-e vezetni az orosz LNG-re valami korlátozást?
Egy páratlanul gyors változás
A világgazdaságban vannak néha nagy váltások. Oroszország például a világ legnagyobb gabonaimportőréből mára a világ legnagyobb exportőrévé vált. Az LNG-piacon az Egyesült Államok mutatott be valami hasonlót. Míg még 2016-ban sem exportált, mára behozta a két exportéllovast, Ausztráliát és Katart, tavaly pedig már az USA volt az aranyérmes a piacon.
Az említett, kimagasló exportőrök (vagyis az USA, Katar és Ausztrália) után egyébként Oroszország és Malajzia következik. Utóbbi talán meglepő, mert néhány nagy állam, így Nigéria, Algéria mintha ismertebb lenne a piacon.
Nézzük mindezt Európa felől!
Ha az EU vásárlói szerepe felől közelítünk, szintén látszik néhány nagy változás, mindenekelőtt az igények csökkenése, de a szállítói piac felfordulása is.
Az utolsó békeévhez (2021) képest, amikor az orosz import több mint 150 milliárd köbméter volt, 2023-ban már csak 43 milliárd köbméter érkezett Oroszországból. Viszont az Egyesült Államokból származó behozatal a 2021. évi 18,9 milliárd köbméterről 2023-ban 56,2 milliárd köbméterre nőtt.
Igaz, nem is ezek a legnagyobb szállítók, hanem Norvégia (ez is importnak tekinthető, hiszen Norvégia nem EU-tag). A Norvégiából származó import 2023-ban 87,7 milliárd köbméter volt, a többi partnertől származó behozatal (például Észak-Afrikára, Katarra és az Egyesült Királyságra érdemes gondolni) 62 milliárd köbmétert tett ki.
Politikai érdekesség, hogy az amerikaiak gyakran megkapják a vádat, hogy az „érdekük” a háború fenntartása, mert így több fegyvert és gázt adnak el. Norvégiát ilyen vád sosem érte (nem is lenne reális), pedig az EU-ba Norvégia szállította a teljes gázimport közel 30 százalékát.
Hódít az LNG
Az EU 2023-ban több mint 120 milliárd köbméter LNG-t importált, így egyre fajsúlyosabb kérdés, hogy ezen a piacon mi történik, hiszen a hagyományosan orosz eredetű vezetékes földgázszállítás már nagyon kevés államot szolgál ki (igaz, Magyarország éppen ezek között van).
Az EU legnagyobb LNG-importőrei a következők: Franciaország, Spanyolország, Hollandia, Belgium, Olaszország. Vagyis nagy gazdaságok, ahol viszonylag messze volt Oroszország, tehát eddig sem az orosz gázra tettek (na jó, azért Olaszország valamennyire igen).
Az Egyesült Államok legnagyobb európai LNG-vevői Hollandia, Franciaország és az Egyesült Királyság voltak. Németországot nem láttuk egyik listán sem, pedig az tényleg egy erős nemzetgazdaság. Valójában a németek még újak a piacon. Csak az orosz-ukrán háború fellángolása után kezdték meg az LNG-importot, azóta viszont sorra helyezik üzembe a terminálokat, és további bővítések vannak még folyamatban.
Még annyit azért megjegyezhetünk, hogy az európai gázfelhasználás egész gyors ütemben csökken a megújuló energia térhódítása, a környezetvédelmi intézkedések és az elektrifikáció miatt, de azért ez még mindig egy 300 milliárd köbméteres piac.
Az amerikai termelés
Na de jó-e az nekünk, ha Oroszország helyett Amerikára teszünk? Az biztos, hogy Oroszországnál az Egyesült Államok megbízhatóbb partner, de egyetlen ország dominanciáját azért senki nem szereti.
A már idézett amerikai kormányzati anyag szerint az Egyesült Államok termeli az LNG-t, ami a csövön kifér. 2023-ban a csúcskapacitásokhoz képest is 86 százalékos volt a terminálok kihasználtsága, ez elképesztően magas szám.
Az Egyesült Államokból nézve Európa (beleértve Törökországot is) a legfontosabb partner. 2023-ban ez a piac adta az amerikai eladások 60 százalékát, de már tavaly is 26 százalékot jelentett Ázsia, amelyhez a földrajzi elhelyezkedés miatt a további nagy LNG-termelők (Ausztrália, Katar, Malajzia) könnyebben eljutnak. Oroszország pedig egyfajta kényszerűségből, a negatív nyugati megítélés miatt keresi erre a vevőit.
Végül az amerikai eladásokban Latin-Amerika és a Közel-Kelet is vevő, de ezek már csak egyszámjegyű százalékkal.
Megijedtünk
Az európai LNG-kapacitások tehát szépen nőnek, de amikor januárban arról lehetett hallani, hogy az USA felfüggesztette a jövőbeli LNG exportengedélyek kiadását, érthető módon megijedtek azok, akik az LNG-re tettek. Magyarországot nem, mert mi nem vagyunk annyira LNG-pártiak, de azért mi is veszünk olykor az omisalji kikötőbe érkező amerikai LNG-ből.
A hazai elemzések az LNG drágaságát, az összesített környezeti lábnyomot (tankerek, szállítási, folyékonnyá alakítási és visszagázosítási veszteségek) szokták kiemelni, miközben a piac rugalmasságát azért elismerik, vagyis azt, hogy egy vezetékes kapcsolatnál rugalmasabb az, ha az eladó oda megy, ahol megfizetik.
Gázegyenleg
2023-ban Japán, Kína és India is növelte az Egyesült Államokból származó LNG-importot, a Fülöp-szigetek és Vietnám pedig 2023-ban kezdte meg az amerikai LNG importját.
Az amerikai fejlesztések (elsősorban Texasban és Louisianában) azt vetítik előre, hogy az USA még mindig bővítené az exportkapacitásait, amelyhez persze valóban nem árt, ha egyes versenytársak távol maradnak a piacoktól. A „baráti” Katar és Ausztrália ellen aligha várható amerikai fellépés, az csakis Oroszországgal szemben képzelhető el.
A nyugati szövetségi rendszer ebben a folyamatban partnere volt az Egyesült Államoknak. A földgázpiacon olykor az oroszok maguk is korlátozásokkal, szállítás-visszafogásokkal léptek fel (éppen mostanában hallani az olyan bírósági eljárásokról, mint a stockholmi Uniper-Gazprom per).
Mindez azt vetíti előre, hogy nem is lenne könnyű az oroszoknak visszaépíteni az európai kapcsolatrendszerüket, még akkor sem, ha egyes spanyol vagy francia cégek azért elég sok orosz LNG-t is vettek. Az nem is kérdés, hogy összességében a gázegyenlegben a hiányzó orosz vezetékes gázt részben orosz LNG pótolja, noha természetesen a vevők nem feltétlenül azonosak.
Miért választhatja az USA mégis Ázsiát?
Az USA termelése, exportkapacitásai limitáltak. A civil szervezetek egyáltalán nem repesnek az amerikai LNG-szerep növeléséért, a klímavédelem jegyében elég határozottan kritizálják a fosszilis üzlet növelését, és Joe Bidennek nyilván erre is figyelnie kell egy választási évben.
Az USA azért adhat esetleg több gázt Ázsiának, mert úgy érzi, hogy ott van most élesebb versenyben Oroszországgal, hiszen néhány nagyon USA-barát hely (Japán, Dél-Korea, Tajvan, Fülöp-szigetek) mellett több országban (például a két legnépesebb államban, vagyis Indiában és Kínában) most kell harcolni a vevők kegyeiért. Ezek az államok ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy az amerikai gázt választják, csak ha az éri meg nekik, de ideológiai alapon nem fognak lemondani semmilyen előnyösebb üzletről.
Közben folyamatban van egy európai vita is az orosz LNG korlátozásáról, amely morális és politikai oldalról természetesen érthető, de az európai vevők oldaláról kockázat is, mert szűkíti a potenciális eladók számát.
A különös az, hogy például Magyarország állásfoglalása sem teljesen egyértelmű. A kormány tagjai szoktak arról beszélni, hogy blokkolni fogunk minden olyan szankciót, amely növeli az energiaköltségeket Európában. Ugyanakkor mivel ebben a kérdésben nem vagyunk közvetlenül érintettek, az is elképzelhető, hogy meggyőzhetőek leszünk.