Skip to content
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-3
Audax_web_slider-1920x480px-szeleromu-210616
previous arrow
next arrow
homeicon Blog Adódhat-e még olyan helyzet, hogy elfogadjuk a szennyező szenet?

Adódhat-e még olyan helyzet, hogy elfogadjuk a szennyező szenet?

A szén első számú közellenség lett a klímavédelemben. Az Európai Unió néhány országa mégis „rehabilitálta”, és nem zárkózik el a használatától, arra hivatkozva, hogy megfelelő mennyiségben és biztonságos ütemben – értsd, folyamatosan, fennakadás nélkül – rendelkezésre álló, hazai forrás.

Magyarország is kacérkodik a gondolattal, hogy hosszabbítást kérjen az egyetlen, még működő szenes erőmű egyes blokkjaira. A zöld remények szerint csak az extrém árak és csak az orosz leválás idején felbukkanó újszerű feladatok, azaz egy átmeneti időszak miatt jött el a szén reneszánsza. Lehet más indok a kényszeren kívül, hogy tovább is velünk maradjon?

Azt, hogy a szén milyen környezeti ártalmakkal jár, aligha kell bemutatni. Ez az ásvány járul hozzá a legnagyobb mértékben a károsanyag-kibocsátáshoz, így iparági konszenzus van arról, hogy a szerepét csökkenteni kellene.

Tűnjön el!

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) net zero forgatókönyve szerint gyakorlatilag 2030-ra a fejlett országokban, 2040-re pedig a fejlődő országokban is le kellene állítani a szenes áramtermelést. Ettől ma még eléggé messze vagyunk. Az EU-ban a tavalyi 447 TWh szénalapú áramtermelés az összes áramtermelés 16 százaléka (vagyis egyhatoda) volt, ami nem azt jelzi, hogy annyira jól állnánk. Sőt, egyes EU-s országok, így Lengyelország, Csehország és Bulgária nagyon nagy mértékben támaszkodnak ma is szenes áramtermelésre. Abszolút értékben a legnagyobb szenes áramtermelő Németország. Meglepő módon Hollandia, Dánia, Spanyolország és Olaszország is komoly szennyező.

Átmeneti megtorpanás?

Volt abban valami ijesztő, hogy az orosz gázellátás problémái miatt hirtelen Németország is fokozta a szenes termelését, sőt, emblematikus lépésként még elsőbbséget is biztosított olykor a nehezen hajózható Rajnán a szénszállító hajóknak. Azt gondolnánk, hogy az orosz-ukrán háború, illetve a rendkívül magas energiaárak csak átmenetileg növelték a szennyező szén szerepét, de 2019 óta évről évre nő az Unióban a szénfogyasztás, még ha csak kis mértékben is. És ez csak a környezetvédelemben éllovas EU. Kínában például kényszer nélkül is gombamód szaporodnak az új erőművek.

Természetesen a nagy és pozitív elhatározásokat nem adta fel az Unió. Hosszabb időszakot tekintve pozitív az összkép: 2000 óta a felére esett vissza az EU szénfelhasználása, ez a trend torpant meg 2020-ban. Az „Igazságos átmenet” program keretében igyekszik enyhíteni azoknak a régióknak a nehézségeit, ahol a szennyező technológiák kivezetése hirtelen jelentene nagy visszaesést, munkahely-megszűnést. A program azonban deklarálja, hogy az Unió nem mondott le a céljairól.

Magyarországon közben az derült ki, hogy az egyetlen szenes erőműben, a Mátrai Erőműben a kormányzat még vizsgálja az üzemidő-hosszabbítást. Jelenleg éppen környezetvédelmi hatástanulmányok készülnek a sajtóhírek szerint.

Miért lenne mégis vonzó?

Azt talán nem kell nagyon indokolni, hogy a „másfélfok” célkitűzésének jegyében miért elemi érdekünk az áramtermelés zöldítése. Az már kevésbé publikus, hogy miért barátkoznak felelős kormányzatok is a szén megtartásának gondolatával. A fő ok az, hogy a szén sok országban (nemcsak a cseheknél, lengyeleknél, szerbeknél, de Magyarországon is) hazai energiaforrásnak tekinthető. A hazainak pedig tagadhatatlan előnye, hogy nem jelent kiszolgáltatottságot mindenféle nemzetközi partner felé. Ráadásul a szállításnak így érdemben kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a tengeri, vasúti szállítás esetén. A szén persze nem versenyezhet a csővezetékes olajjal és földgázzal, viszont a határon belülről érkező szenet biztosan nem fogják idegen érdekek mindenféle tranzitdíjjal, vámokkal, fizikai korlátozásokkal, karbantartásokkal késleltetni és drágítani. Ráadásul ami hazai, az nem is rontja a nehéz gazdasági helyzetben a külkereskedelmi mérleget. Ez a szempont bizonyos árviszonyok, árfolyamok, infláció és recesszió idején nyom sokat a latban.

A folytonos 24/7/365 villamosenergia-ellátás igénye mellett ott van a többi kívánalom, az ár, a megbízhatóság és a politika szempontrendszer is. Ezek „együttállása” hirtelen vonzóvá tette a szenet.

A szénpártiak azzal is érvelhetnek, hogy egy mai modern szénerőmű már nem ugyanazokkal a kibocsátási paraméterekkel működik, mint egy 50 évvel ezelőtti „kazán”. Sokat fejlődtek a szén-dioxid-leválasztási és -tárolási technológiák, amelyek kevesebb emisszióval járnak, vagy akár „pluszosak” is lehetnek, azaz több szén-dioxidot kötnek meg, mint amennyit az adott hőerőmű kibocsát. Tény, hogy ilyen modernebb erőművek is működnek, de azért többségében még a hagyományos, füstölgő kémények jellemzik a szenes erőműveket.

Ma már a számuk a 40 ezret sem éri el, ezerből egy ember dolgozik bányászként az USA-ban.

A hazai törekvések

Magyarország a fosszilis áramtermelést egyelőre csak részben tudja kiváltani: miközben a szenes termelést tényleg kivezeti, addig CCGT (gázturbinás) erőműveket épít. Az energiamixben persze örvendetesen nő a naperőművi forrás aránya, de októbertől márciusig be kell vetni a hagyományos technológiát.

Nem csoda, hogy az ismert világpolitikai környezetben a kormányunk komolyan elgondolkodott azon, hogy még hat évig megőrzi a lignitalapú áramtermelés egy részét a Mátrában. Az itt található különböző blokkok állapota eltérő: van, ami már leállt, van, ami átalakítható gázossá, van, amit még működtetnénk. A szénüzemű áramtermelés előbb-utóbb biztosan csökken, de nem kizárt, hogy 2025-ig még kényszerűen emelkedik.