Nemcsak termelni lehet az áramot vízerőművekkel, de akár akkumulátorként is használható a vízenergia. Magyarországon nem különösebben jók az adottságok, de mégsem kizárt, hogy épül majd ilyen szerkezet itthon is.
A világ szerencsésebb országai bővelkednek egy alapvetően nagyon tiszta, teljesen megújuló energiaforrásban, a vízben. Közülük is kiemelkedik Norvégia, amely saját energiaigényét tisztán vízerőművekkel is ki tudja szolgálni, de sok fosszilis energiahordozót is elad. Az EU-ban Ausztria, Lettország és Svédország is nagy bajnokok, míg az EU-n kívül Albánia, Bosznia-Hercegovina vagy éppen Szerbia is rengeteg energiát állít elő a víz folyásából.
Nálunk nehezebb lenne
Magyarország geográfiai adottságai ehhez nem megfelelőek, nincs sok magas hegységünk, nagy vízhozamú és/vagy gyors sodrású folyónk, ahol pedig lehetne egy-két kisebb erőművet építeni, mint a Dunán, ott az egykori Bős-Nagymaros vízlépcső emblematikus története miatt olyan mélyen égett a társadalomba a tiltakozás az ökokatasztrófa, a tájseb ellen, hogy aligha lehetne elfogadtatni egy ilyen projektet.
Ennek ellenére mostanában a miniszteri beszédekben, a szakanyagokban vagy a sajtócikkekben egyre többször találkozhatunk azzal, hogy Magyarország újra építhetne egy nagyobb vízerőművet, igaz, nem elsődleges a villamos energia előállítása reményében.
A SZET
Egy vízerőműnek nemcsak az lehet a funkciója, hogy egy folyó mozgásban levő vize meghajt egy turbinát, ami áramot állít elő, hanem az is, hogy energiát tároljon. Egy ilyen sajnos csak majdnem perpetuum mobile rendszerben általában két tó van, egy fent, egy pedig lent. A már előállított árammal egy mesterséges vagy kedvező esetben akár egy természetes fenti tóba felszippantják a vizet, majd annak leeresztésével a lenti tóba visszanyerhető a korábban felhasznált áram (vagyis annak egy része).
Vagyis a szivattyús tározós erőmű (SZET), angolul a PSHPP (Pumped Storage Hydro Power Plant) inkább egy szabályozási eszköz: amikor az áramból sok van, sőt felesleg is rendelkezésre áll, vagy amikor az áram olcsó, akkor érdemes azt félretenni. Ennek pedig nemcsak az ismert tárolási megoldások, például az ipari akkumulátorok lehetnek az eszközei, hanem az említett szivattyúzás-leeresztés kettőse is. Ez a technológia már az 1890-es években megjelent, de igazán a megújuló energia térnyerése segítette a terjedését. Mára az Egyesült Államokban, Kínában, Japánban és Európában a legelterjedtebb, de Ausztráliában, Indiában, Indonéziában, Kanadában, Chilében, illetve Argentínában is indulnak projektek.
Kína, USA, szigetországok
Ha energetikai rekordokról van szó, akkor aligha lepődünk meg, hogy a toplistán mindig a technológiai éllovas Egyesült Államok és a mindenben gigantikusat alkotó Kína versengését látjuk. Így van ez a SZET-ek esetében is. Sokáig a Virginiában található Bath County volt a „világ legnagyobb akkumulátora”, de két éve a 3000 MW beépített kapacitású gigaprojektet megelőzte egy kínai, amely már 3600 MW kapacitású. A kínai Hebei tartományban található Fengning szivattyús tárolós erőmű költségét ráadásul a kínai építők 2 milliárd dollár alatt tartották és a két tó között 40 millió köbméter víz mozog. Ezt úgy képzeljük el, mintha nem is a Balaton, de a Velencei-tó teljes vízmennyiségét ide-oda mozgatná egy rendszer.
Érdekes, hogy bár e két ország messze vezeti a toplistákat, de mindenhol, ahol fontosabb a rugalmasság, például Japánban, Tajvanon vagy az áramrendszerét tekintve szintén szigetnek tekinthető Dél-Koreában nagyon fejlett ez az iparág.
Hazai elképzelések
Mostanában leginkább úgy merül fel az ötlet, hogy mivel Magyarország már eddig is nagyon sok napkapacitást húzott fel, ha a körülmények megfelelőek, akkor nagyon sok időjárásfüggő energiát képes előállítani az ország. Ám mi van akkor, ha a jó idő idején (például egy hétvégi napon) nincs szüksége a rendszernek annyi áramra? Ilyenkor nagyon jó lenne azt félretenni. Bár elsőre talán nem tűnik a leggazdaságosabb energiatárolásnak a nagy munka a vízzel, de valójában meglepően jó hatékonyságú ez a tárolás, akár 75 százalék is lehet a hatásfok, vagyis a felpumpálás, leeresztés, turbina-meghajtás során csak a befektetett energia negyede megy kárba, ami tényleg nagyon jó a tárolásban. A SZET-ek tipikus teljesítménye elég széles skálán mozog, a kisebbeknek, akár egy 100 MW-osnak is van létjogosultsága, de mint láthattuk, inkább az 1000 MW kapacitás felettieket jegyzik. Európában amúgy a legnagyobb ilyen létesítmény a francia Grand’Maison Dam, ez a Francia-Alpokban a nem túl hosszú (100 kilométernél rövidebb), de nagy magasságból gyorsan folyó Romanche-on épült.
Óriási tervek
Egy megfelelő projekt esetén természetesen fontos, hogy valami már legyen hozzá, egy természetes tó vagy egy bányatavakból, gödrökből könnyen kialakítható tópár. Az az igazi, ha nem egy szép természeti csodát kell érte tönkretenni, hanem valamiképpen például egy elhagyott ipari terület rekultiválható, hasznosítható.
Az azért így is borítékolható, hogy a nagy vízprojektek mindenütt okoznak valamilyen környezeti beavatkozást, így biztosan erős társadalmi ellenállásra lehet számítani, bárhol is fog a természetbe beavatkozni az ember.
Ami pedig a fejlesztési irányokat illeti, ma már vannak olyan projektek, amelyek a szivattyús tározók és az ipari akkumulátorok kombinációjával még gördülékenyebb szabályozást tesznek lehetővé.
És a fejlesztési tervek hatalmasak: az arizonai Big Chino Valley projekt beépített kapacitása 2000-3000 MW lesz. Szintén engedélyeztetés után van már a kaliforniai Eagle Mountain Pumped Storage projekt, amely egy elhagyott vasbánya helyén létesül, és két olyan bányatavat kötne össze, amelyek között 420 méter a szintkülönbség.