Skip to content
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-3
Audax_web_slider-1920x480px-szeleromu-210616
previous arrow
next arrow
homeicon Blog A szén-dioxid megkötése: technológiai zsákutca vagy ez a jövő?

A szén-dioxid megkötése: technológiai zsákutca vagy ez a jövő?

Kevés vitatottabb környezetvédelmi, energetikai technológia van, mint a szén-dioxid megkötésével kapcsolatos fejlesztések. Sajnos minden kritika igaz: drága, ma még nem hatékony, a probléma méretéhez képest alacsony a kísérletek során produkált mennyiség. Él azonban a remény, hogy a technológia felskálázható, és valóban része lesz a klímaváltozás elleni harcnak.

Globális felmelegedéshez vezet a légkörbe jutó szén-dioxid? Gyűjtsük be és tároljuk el! – röviden összefoglalva erről szól a CCS (carbon capture and storage), azaz a szén-dioxid elfogása és tárolása.

A zöldek alapvetően azért támadják ezt az irányt, mert úgy érzik, nem az a jó megoldás, hogy a szennyező iparágak továbbra is szennyeznek, és korlátozás helyett inkább megpróbáljuk elfogni a szennyezésüket. A zöldek szerint az a helyes, ha a kibocsátás meg sem történik. A technológia fejlesztői azonban máshogy érvelnek: szerintük minden egyes fejlesztésnek, amely segíthet a bolygó állapotán, van jelentősége, és a kibocsátás befogásának és a kibocsátás csökkentésének is van létjogosultsága. Elméletben a szén-dioxid egyenlegét már az is javítja, ha gyűjtjük és elhasználjuk szénsavas italok készítésére, építőanyagokban és a nyersanyag-kitermelési folyamatok – a nagy nyomású krakkolás – javítására.

Kérdés továbbá, hogy komolyan vehető léptékekig eljuthat-e ez a technológia. A támogatói szerint ugyan ma még alacsony a volumen – a kísérleti, de így is hatalmas méretű CCS üzemek jelenleg csak párezer autó szennyezésének megfelelő mennyiséget tudnak semlegesíteni –, de a technológia folyamatosan javul, egyre hatékonyabb lesz. Az ellenzők viszont azt mondják, hogy mindez pótcselekvés: gigantikus a költség, elenyésző az eredmény, bármi másra költve ezt a pénzt nagyságrendekkel jobb eredmény lenne elérhető.

Izland, mint hivatkozási alap

Vigyázó szemünket vessük egy pillanatra Izlandra! Ez a nagyon szerencsés ország különleges energetikai adottságokkal rendelkezik: nagyon sok a megújuló energia (geotermikus és vízerőmű), ugyanakkor kevés a fogyasztó (alacsony a népsűrűség), így a lakosságnak és az iparnak szinte nem is kell fizetnie a meleg vízért és az áramért. Ideális helyszín olyan kísérletekhez, amihez nagy mennyiségű áram kell. Izlandon két nagyon komoly, úgynevezett DAC (direct air capture) fejlesztés is működik, az Orca és a 2024-ben átadott Mammoth.

A létesítmények érdekessége, hogy ahol elhelyezkednek, ott nincs nagy szén-dioxid kibocsátó, pedig a szén-dioxid elfogása ott könnyebb, ahol egy nagy gyár koncentráltan pöfékel. Nem, ezek a létesítmények a légkörből kapják el a szenet. A levegő szén-dioxid tartalma ugyanis mostanra az egész világon jóval magasabb, mint évszázadokkal vagy akár évtizedekkel ezelőtt. Ugyanakkor ez még mindig egy alacsony koncentráció – a szénmegkötés sem könnyebb feladat, mint az aranymosás a patakok vízéből…

A technológia

Az ilyen létesítmények sajnos ma még nagy költség árán, nem túl nagy mennyiségben választanak ki szén-dioxidot a levegőből, Az új izlandi üzem már megkezdte a szén-dioxid leválasztását; az összesen tervezett hetvenkét gyűjtőtartályból első körben tizenkettőt telepítettek a helyszínen. Az Izland vulkanikus kőzeteinek lukacsos rétegeibe préselt szén-dioxid pedig egy természetes folyamat során reakcióba lép a bazaltos alapkőzettel, amely kővé alakul, és tartósan, 10 ezer évig tárolja a szenet. Ezeket az ígéreteket mindenféle szervezet ellenőrzi és tanúsítja.

A példából is kitűnhet, hogy a körülmények ritka együttállása (olcsó zöldáram, szerencsés geológia) szükséges egy ilyen projekthez. És még valami: nagyon sok pénz. Egyelőre talán egy kisváros közlekedését tudja csak semlegesíteni a létesítmény, ugyanakkor ennek a kiválasztásnak a költsége ma még tonnánként 1000 dollár. Ha pedig a nagy szennyezők kibocsátási kvótákat vesznek, azt ma még sokkal-sokkal olcsóbban megússzák.

Így aztán egyelőre csak kísérleti jelleggel, sok-sok támogatással életképesek a modellek. Üzleti alapon ma még nem, legfeljebb úgy, hogy a saját karbonlábnyomukat semlegesítő és így a lelkiismeret-furdalásukat enyhítő, kedvező reputációt építő cégek alaposan túlfizetik magukat. Ha egy légitársaság, egy szállodalánc, egy kaliforniai IT-óriás azt mondja, hogy ő márpedig megköt annyi szenet, amit kiküldene a levegőbe, akkor talán fizet érte ezer dollár/tonnás árat, de valójában erre nem kötelezi senki, és üzletileg sem éri meg. Vagyis persze megérheti, ha valaki hosszabb távon és reputációs elemekkel is számol, de sajnos ez azért nem jellemző tömegesen a rövid távú profitérdekeket követő világgazdaságra.

Mindenesetre a nagy szupranacionális szervezetek, amelyek az élére tudnak állni a bolygó megmentésének, hisznek benne. Az ENSZ IPCC testülete és az Európai Bizottság egyaránt azt mondják, hogy az alapok jók, csak ambiciózus célokat kell megfogalmazni. Talán ezért is fogalmazta meg az EU, hogy 2030-ig évi 50 millió tonnányi szén-dioxidot lehetne megkötni. Nem meglepő módon ebben kulcsszerepet szánnak Izlandnak.

Az említett izlandi létesítmények nagy ventilátorok és szűrők segítségével, a levegőből vonják ki a szenet. Ugyanakkor a szén lesajtolása a helyi levegőből kivont szén mellett az importált és cseppfolyósított szén-dioxidból is lehetséges. Mindenesetre hiba lenne ezt az egész iparágat csak Izland felől megközelíteni, nagyon nagy projektek vannak még az Egyesült Államokban, Brazíliában, Kanadában és az Egyesült Királyságban is. De ezek inkább valamely nagy ipari folyamat mellé épültek, koncentráltan szűrnek, nem a levegőből.

A visszacsapó hatás tankönyvi példája

Miért nem kap minden gyár saját szén-dioxid lecsapolót? A CCS kritikusai egy szemléletes példával élnek: amikor a dohányosok füstszűrőt kaptak a cigarettára, mi lett a következmény? Fékevesztett fogyasztásnövekedés lépett fel, a mellékhatások kezelése pedig a mai napig teher minden ország egészségügyének. És mi a helyzet az új dohánytermékekkel, a csak hevítéssel működő, égésterméket nem kibocsátó elektromos cigarettákkal? Az eredmény: megtöbbszöröződő kereslet, egy felhasználóra vetítve akár 2-3-szoros használat. A jelenség tudományos neve: visszacsapó hatás – amint egy innovációról bebizonyosodik, hogy megtakarítás érhető el vele, olyan mértékben kezdjük túlhasználni az előnyök biztos tudatában, hogy akár a réven megnyert előnyöknél is többet bukunk a vámon.