Az elmúlt hónapok sajtómegjelenései alapján úgy tűnt, hogy gőzerővel robognak itthon és globálisan is a hidrogén alapú fejlesztések. Viszont a pilot projektek sikere felett érzett örömöt rendre lehűtik a kijózanító hangok, amik szembesítenek azzal, hogy az eredeti tervek szerint hol kéne már tartani a technológia elterjedésében. Mi is akkor most a helyzet?
Az Energiaügyi Minisztérium és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal mind a várható szabályozási változásokról, mind a kisebb támogatásokról szóló híreivel arra utal, hogy fejlődésre van ítélve az elektromos és egyéb alternatív üzemanyag-töltőpontok hálózata, van törekvés a fosszilis energiahordozók visszaszorítására, és akár más formában is terjedhet a hidrogén használata – például a lakossági földgázba keverve.
A konferenciákon már óvatosabbak
Mégis, amikor különféle iparági konferenciákon az állami vagy piaci szereplők őszintén beszélnek a megújulós és más alternatív energiás fejlesztések jelenlegi állapotáról, akkor aggodalmas hangot ütnek meg:
- a korábban remélt időszakhoz képest hosszabb ideig lesz szükség a földgáz használatára, akár 200 évig is velünk lehet még ez az energiahordozó;
- a zöld átállást nem szabad elhamarkodni, mert bár Európa éllovas a klímaváltozás elleni harcban, azért az európai versenyképességre is oda kell figyelni,
- még csak nem is olyan régen fordultak termőre a napos és szeles megújuló alapú fejlesztések, ezért nem időszerű egy újabb frontot nyitni – nevezetesen a hidrogéniparban –, hogy újabb éveken át pénznyelőket finanszírozzunk.
Abban mindenki egyetért, hogy a klímacélokhoz érdemes ragaszkodni, és az elérésükhöz vezető utat nemzetgazdasági szinten prioritásként kezelni. Az előadásokban gyakran jó példa Ausztria, noha a társadalmi vita ott is kiélezett.
Az osztrák példa
A nyugati szomszédunknál például Bruckban, az OMV sarasdorfi alállomása melletti 8 hektáros területen a nagy osztrák fosszilis cég egy 200 megawattos elektrolizáló üzemet épít. Ez a vitatott zöldhidrogén-üzem jó példa arra, hogy mennyire eltérően láthatják a helyiek, a pártok, de még a zöld szervezetek is az ilyen fejlesztéseket.
A projekt lelkes hívei az osztrák zöld hidrogén mérföldkövéről beszélnek. Bár örvendetes, hogy egy hagyományos energiacég ilyen projektet valósít meg, amiatt viszont kritizálják, hogy megéri-e ekkora területet feláldozni erre a projektre, hiszen más technológiával területarányosan sokkal kisebb földdarabon lehetne sokkal több energiaforrást előállítani. Illetve még erősebb ellenérv, hogy szabad-e annyi vizet feláldozni a projekthez, mert ez az egyetlen üzem ugyan 2027-től évente 30 ezer tonna hidrogént állít majd elő megújuló energiaforrásokból (szélerőművekkel, vízenergiával és biomasszával), de ehhez óránként 70 ezer liter, azaz napi 1,7 millió liter vízre van szüksége, bár a víz felét újra ivóvízminőségben lehet használni a folyamat végén.
Igény lenne rá
A hidrogénre, elsősorban a zöld hidrogénre az energiaszektor és az ipar is számít. Nagy pozitívuma, hogy szintetikus üzemanyagok előállítására is felhasználható az olaj és a gáz helyettesítésére, de az is tény, hogy a volument és a hatásfokot még nagyságrendekkel kellene javítani. Vagyis a hidrogén tényleg lehet tiszta, tényleg lehet jó, de a skálázás még messze van, ahol most tartunk, az még nem valódi méretgazdaságosság. A gyártásra vannak már hazai projektek, Bükkábrányban, Kardoskúton és Százhalombattán például, de ezek összesített kapacitása az OMV brucki üzemének a tizedét sem éri el.
A hazai kapacitások a földgáz mellett a hidrogén tárolására és szállítására is alkalmasak lehetnek, de azért a munka még inkább csak a nagy célok bemondásának a szintjén indult el. Vagyis ma még tényleg nagyon messze van az, hogy a hidrogén valóban értelmezhető súlyt jelentsen a földgáz mellett, a projektek inkább kísérleti szakaszban vannak, nem dolgoznak ipari mennyiségekkel.
Viták és színek
Tehát úgyis fogalmazhatnánk, hogy a biogáz, a biodízel és a biometán már tényleg megérkezett, a hidrogén még csak szeretne megérkezni a magyar energiarendszerbe, és kár lenne tagadni, hogy a zöld hidrogén megtérülése ma még sokkal alacsonyabb, mint a biogázé és a biometáné. De a hidrogén határozottan része lehet a szén-dioxid-mentes energiajövőnknek. Iparági dekrétumok is vannak már, több nagy iparági szereplő – például a Mol Nyrt., a Waberer’s Nyrt., a MÁV-Volán – kötött már olyan mobilitási célú stratégiai megállapodást, amelyben a hidrogén is nevesítve van.
Az is biztos, hogy a mai drága és fosszilis alapú hidrogéngyártás helyett tiszta, nem fosszilis, azt is mondhatjuk, hogy zöld hidrogénre van szükség. Itt a zöld azért kezelendő óvatosan, mert ahol előrébb járnak a technológiában rengeteg egyéb színt és kifejezést is használnak.
Az előállítás jellege folytán olyan találó színek is ismertek, mint a kék hidrogén, ami a vízenergiát használja, a sárga hidrogén a napenergiát, míg a rózsaszín a nukleárisat. De van szélenergia alapú hidrogéngyártás is, csak annak még nincs színe, az egyelőre maradt csak egyfajta zöld hidrogén. Sajnos az a technológia, amely ma a legelterjedtebb, vagyis a földgázból előállított szürke hidrogén borzasztóan nagy kibocsátással jár. Ha csak ezt a szürkét sikerül más színre cserélni, már azzal óriásit léphetünk előre.