Ha úgy vesszük, félig üres a pohár. Rosszak voltak az energiapiaci előrejelzések, túlságosan is pesszimisták voltak a prognózisaink. De lehet félig tele is a pohár, vagyis értékelhetjük úgy, hogy az emberiség jobban teljesít innovációban, energiahatékonyságban, önmérsékletben, mint azt korábban gondoltuk.
A tudományos prognózis
A különböző adatsorok kivetítéséből felállított trendek és az azokból számolt prognózisok, vagy a szubjektív forgatókönyvek felállítása, a valószínűségekkel súlyozott üzleti tervek minden cégnek, iparágnak vagy éppen nemzetgazdaságnak fontos eszközei.
Természetesen az energiapiacon is mindig, mindenre vannak előrejelzések. A legismertebbek a készletekre, azok kimerülésére vonatkoznak, de az éves „energy outlook” kiadványok rendre megjósolják, hogy milyen lesz az energiafogyasztás, hogyan alakul az energiamix, miképpen tart lépést a kereslettel a kínálat, mennyire sikerül apasztani a károsanyag-kibocsátást.
Húsz év
Ha valakinek bevezetésképpen van kedve elmerülni abban, hogy egy 20 évvel ezelőtti előrejelzés mit jósolt napjainkra, ajánljuk figyelmébe ezt:
Ha pár látványos tévedést ki szeretnénk emelni:
- A 20 évvel ezelőtti prognózisok masszívan alábecsülték Kína gazdasági súlyát és energiafogyasztását.
- Szintén érdemben alábecsülték az Egyesült Államok szénhidrogén-termelését.
- Az előrejelzések akár 20-30-50 százalékkal is túlbecsülték a világ olaj- és földgázfogyasztását, vagy éppen szén-dioxid-kibocsátását. Egy konkrét számmal: 2020-ra napi 120 millió hordós olajfogyasztással számoltak, pedig a Covid-mentes években is csak 100 millió hordó volt az átlagos fogyasztás.
- Mindennek talán az a legfontosabb oka, hogy sem az energiahatékonyság erejét, sem a zöld forradalmat, a globális klímavédelmi társadalmi mozgásokat nem látták előre a kutatók 2001-ben.
Általában is igaz, hogy azoknak a folyamatoknak a hosszútávú hatását, amikről csak néhány éves visszatekintésünk van alábecsüljük, vagy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk nekik. Ha megjelenik a tévé, akkor megöli a rádiót, ha megjelenik az internet, egy csapásra eltűnnek a könyvek és a nyomtatott sajtó.
Az előrejelzések néha fordulatosak, mint egy kalandfilm, és ez az energiapiaci elemzésekre is igaz. A nagy hatású, sorsfordító előrejelzéseket először komolyan vesszük, majd kicsit nevetségessé válnak, de aztán végül mégiscsak kezdenek beigazolódni. Vagy fordítva, egy előrejelzés előbb megmosolyogtató, majd nagyon is találónak tűnik, de végül ismét hiteltelenné válik. Az első néhány modern villanyautó megjelenésekor eluralkodott a pánik, hogy pár éven belül elavul minden, ami robbanómotoros. Aztán a gyakorlat eltántorította a fogyasztókat jó néhány évre, az elektromos autó csupán kuriózum maradt. Manapság pedig már jelentős tortaszeletet képeznek az elektromosok az újautók eladásaiban. Ehhez persze néhány külső feltételnek is változnia kellett, az azonban általános tapasztalat, hogy a prototípus jellemzői idővel mindig úgy változnak, hogy eléri a kritikus tömeget a kereslet, és látványos felívelés kezdődik. Majd megjelennek a kezelendő problémák, lokális tetőzés következik be, ami után egy újabb technológiai lépés adhat csak lökést az adott területnek. A legnehezebb természetesen ezeknek a ciklusoknak és az ezeket kiváltó innovációknak a megbecslése.
Az energiapiac legerősebb megállapítása, prognózisa például az, hogy a fosszilis energiaforrások felhasználásával baj van. Talán meglepő, de ezt legalább száz éve tudjuk. Már Nikola Tesla, a szerb származású, de sokáig az Egyesült Államokban dolgozó fizikus-feltaláló is kegyetlen pontossággal írt erről, és értekezett a megújuló energia szükségességéről, a környezetvédelmi ártalmakról vagy éppen a víz szennyezésének kockázatairól.
A feltaláló nevét a népszerű elektromos autó ismét divatba hozta, de azzal már elkéstünk, hogy komolyabban vegyük a jóslatait. A zsenit és az őrültet sokszor kevés választja el, és mivel Tesla az élete végső fázisában már egyre többet fantáziált az ideális étrendről, a világot ellátó nagy energiaforrásról, a világbékéről és hasonló, kissé idealisztikus elképzelésekről, hiába bizonyította rengeteg szabadalma, hogy zseni, az energetikai előrejelzéseit nem vették túl komolyan. Pedig ő azok közé tartozott, aki 90 évvel ezelőtt sem tévedett sokat.
A kifejezetten energetikára vonatkozó előrejelzések közül az elmúlt fél évszázad legfontosabb kérdése mindenesetre sokáig így hangzott: meddig lesz olajunk? Majd így módosult: meddig élünk, ha mindet el is égetjük?
A legendás texasi geológus, Marion King Hubbert, a Shell munkatársa, akiről a Hubbert-görbét elnevezték, globálisan, de egy adott lelőhelyre is egy haranggörbével modellezte az olajkészletek fogyását, a következő fázisokkal:
- fokozatos felfutás – a méretgazdaságossági árviszonyok beállásával,
- csúcstermelés – stabil és kedvező árak mellett,
- szakaszos lecsengés – a szűkülő készletek kitermelése és így értékesítése is egyre magasabb árakon valósul meg.
Hubbert híres globális előrejelzése 1956-ban jelent meg, a geológus San Antonióban adta elő az American Petrol Institute konferenciáján. Az előadás arról szólt, hogy az Egyesült Államok olajtermelése 1970-körül fogja elérni a csúcspontját. Ahogy lenni szokott, először megmosolyogták, aztán remek előrejelzésnek tűnt, ökölszabállyá vált. Azonban pár évtizeddel később mégsem lett igaz, mert egy új technológiai robbanás következett be.
Az „ár az egekben” elmélet
Nem lelőve a történet slusszpoénját, az olajpala-cracking és más technológiai innovációk miatt a készletbecslések elavultak. Az Egyesült Államok termelése újra lendületet vett, megcáfolta az akkor ismert szűkösségelméleteket. Hubbert mellett a Római Klub jelentése volt még ilyen, de még egy uralkodó nézet elterjedt, Colin J. Campbell és Jean H. Laherrère 1998-as „Az olcsó olaj vége” című tanulmánya. A szerzők gyakorlatilag kicsit átfogalmazták Hubbert olajkimerülési modelljét, de az újabb felfedezések nyomán azt mondták, hogy a világ kőolajtermelése 2004–2005-ban éri el a csúcsát.
Ez kicsit olyan volt, mint Francis Fukuyama híres „a történelem vége” elmélete, amely arról szólt, hogy bebizonyosodik, hogy a legjobb államforma a liberális demokrácia, ezután már nem érdemes kísérletezni, és a tömegek majd nem engednek teret más államhatalmaknak. Nos, van már tapasztalatunk az általa jósolt „történelem utáni” időkről. Hasonló a helyzet a kőolajjal.
A visszafordíthatatlan csökkenés
Pár évig tartotta magát a nézet, hogy a szénhidrogének készletei vészesen, visszafordíthatatlanul csökkennek. Később kiderült, hogy ez is tévedés, ezek a kutatók is alábecsülték a „nem hagyományos” olaj innovációit. Majd később megint kiderült, hogy nem tévedtek akkorát, mert nem ismerhették és így alábecsülték a zöld szempontok szerepét, vagyis megint bejött a szokásos fordulat.
Említésre méltó még a nem szimmetrikus haranggörbe, vagyis az, hogy a termelés felfutása gyors, de a lecsengés lassabb, mert a kereslet emelkedését valamiképpen követi a kínálat.
Aztán, ha a szakemberek ránéztek a termelési adatokra, kiderült, hogy az nem egy elnyújtott haranggörbére emlékeztet, hanem inkább egy sinus-görbére, vagyis egy lokális csúcsot követ egy csökkenés, de aztán jön egy olyan találat vagy technológia, amely újabb növekedési ciklust indít.
És a jó hírek
Az előrejelzések hibáinak pozitívuma, hogy az innovációt, az exponenciális fejlődést a „jó ügyekben” is alábecsülték a korábbi prognózisok. A fogyasztás nem feltétlenül nőtt annyira, mert az autóknak jobb lett a fogyasztása és jött az elektromos autó, az ipar találékony lett az energiahatékonyságban, és a megújuló energiában (elsősorban a nap- és szélenergiában) olyan rapid volt a költségcsökkentés és a hatékonyságnövelés, amire senki nem számíthatott.
Egy évtized
Végül zárjunk egy olyan prognózissal, amely ugyan 2011-es publikálása után nem következett be, de később mégis új egyensúlyi szintté vált. A dán Saxobank minden évben 10 gyakorlatilag elképzelhetetlen, meghökkentő előrejelzéssel hökkentette meg az ügyfeleit. Egy évtizede az olaj ára már évek óta 100 dollár körül volt hordónként. Ekkor a cég azt jósolta, hogy „az amerikai energiatermelés a modern technikáinak köszönhetően folyamatosan emelkedik. A készletszint rekordmagas lesz, a nyersolaj irányadó árfolyama 50 dollárig zuhan, megfeleződik.”
A jóslat 2012-re még nem jött be, két-három évig magas maradt az olajár, aztán egy fél évtizedig tényleg ez lett a norma. Lehet, hogy az energetikában nem is a haranggörbe, hanem a szuperciklusok számítanak?
Most megint készülhetnek az újabb előrejelzések. Azt szokták mondani, hogy egy álló óra is naponta kétszer a pontos időt mutatja. vagyis egy elemzőnek érdemes olykor extrém prognózisokkal felhívni magára a figyelmet, mert néha bejöhet.
Emlékeznek az elmúlt egy évre? Melyik kutató jósolta volna meg, hogy a földgáz ára az ötszörösére nő? Igen, ma már nagyon okos emberek remek informatikai háttérrel készítik az előrejelzéseket, de az élet mindig fordulatosabb, mint a legjobb modell vagy a legeszesebb szakember.
