A német Energiewende (energiafordulat) kifejezés mára annyira bevetté vált a nemzetközi sajtóban, hogy gyakran az angol nyelvű kiadványokban is fordítás nélkül használják. Márpedig ha egy kifejezés ilyen mértékben elterjed, az rendszerint valami különösen jelentős fogalmat takar.
A német éllovasok
Néhány évtizede a világ energetikai szakemberei rendkívüli figyelemmel követték, a zöld átmenet hívei pedig őszinte elismeréssel fogadták a német Energiewendét. Eredetileg ez a kifejezés számos ambiciózus célt foglalt magában: a megújuló energiaforrások térnyerését, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését, mindezt épületekre, közlekedésre, valamint a végső energiafogyasztásra lebontva.
Az energiafordulat már a nyolcvanas évek végén megjelent, ám 2022 körül vált igazán kézzelfoghatóvá, amikor Németország egyszerre üzent hadat a szénnek – mert az rendkívül szennyező –, és az atomnak – mert veszélyesnek ítélték a technológiát. Csakhogy időközben kirobbant az orosz–ukrán háború, és Németország hirtelen egy újabb célt is maga elé tűzött: gyorsan le akart válni az orosz gázról.
Túllőttek a célon?
Ez természetesen nem volt könnyű, és elég hamar számos kritika érte a programot. Az egyik legvitatottabb kérdés az, vajon a geopolitikailag feszült helyzetben helyes-e az atomenergia ilyen gyors kivezetése. A németek ugyanis annyira elkötelezettek a nukleáris stop mellett, hogy – legalábbis átmenetileg – még a szennyező szenet is előnyben részesítik az atomerőművekkel szemben.
Ráadásul Németországnak a versenyképességét is egyre nehezebb megőriznie: a kínai ipar erősen nyomul, az energiaárak emelkednek, a németek viszont maguk kapcsolják le szenes vagy akár működő, még évekig szinte ingyen termelő atomerőműveiket.
Eltökéltség minden áron
A németek egyik legpozitívabb – és adott esetben legnegatívabb – tulajdonsága, hogy ha egyszer felsorakoznak egy elképzelés mögé, akkor rendkívül konzekvensen kitartanak mellette. Sokáig úgy tűnt, az Energiewende is eldöntött tény, és amikor a zöldek kormányzati pozícióba kerültek, ez még inkább megerősítést nyert. Csakhogy idővel egyre láthatóbbá váltak a terv hátulütői.
Németország 2023-ban végül valóban fokozatosan kivezette az atomenergiát, és megígérte, hogy 2038-ig a meglévő széntüzelésű erőműveket is leállítja – ehhez a mai napig ragaszkodik. Ám 2023-ra az ország atomerőműveinek korai leállítását már a lakosság többsége sem támogatta, és a menetrend az energiapiaci szakértők körében is vitatottá vált. Hiszen az a „zöld” szempont is felmerült, hogy ha nincs nukleáris energiatermelés, az veszélyeztetheti Németország üvegházhatású gázokkal kapcsolatos kibocsátási céljait.
Ráadásul a nagy német energiacégek kormányzati segítségre is szorultak, a korábbi orosz gázkapcsolatok elszámolási vitákat szültek, és akadtak olyan események – például az Északi Áramlat elleni robbantásos támadás –, amikor Németország nem maga dönthette el, milyen tempóban kíván leválni az orosz energiahordozókról.
Hálózati gondok
A legnagyobb problémák azonban – mint minden energiaátmenet esetében – a hálózat terén bukkantak fel. Volt, ahol ez komoly áramszünetekhez (blackoutokhoz) vezetett (Spanyolország, Portugália), de a fejlettebb államok is, mint Németország és Hollandia, azzal szembesültek, hogy korlátozniuk kellett a napelemes kitáplálást vagy épp a hálózati csatlakozások engedélyezését.
Idén szeptemberben aztán jött a feketeleves: Németország – bár nem előzmények nélkül – váratlanul bejelentette, hogy lassít, megáll, racionalizál. A diplomatikusan megfogalmazott hivatalos szöveg így hangzott: „Az állam a jövőben összehangolja a megújuló energiaforrások bevezetését a hálózat lassabb fejlesztéseivel a költségek csökkentése érdekében.”
A konkrét lépések valóban erről szóltak: Németország a szél- és napenergia, az akkumulátoros energiatárolás és a hidrogén-elektrolizátorok fejlesztését a villamosenergia-hálózat bővítésének lassabb üteméhez igazította.
- A jövőben a közpénzek célzottabban áramlanak majd a megújuló energiaforrásokba.
- Fokozatosan megszűnnek a tetőre szerelt napelemes rendszerek betáplálási támogatásai.
- A megújuló energiaforrások már most is gyakran több áramot termelnek, mint amennyire szükség van, miközben a gyenge szél- és napsütéses időszakokban fosszilis tartalékokra kell támaszkodni – ami magas rendszerköltségeket okoz.
A további konkrét német tervek között szerepel, hogy olyan új piaci rendszert hozzanak létre 2027-ig, amelyben az erőművek (bármilyen technológiájúak is legyenek) pénzt kapnak azért, hogy készen álljanak áramot termelni, amikor a megújulók nem termelnek eleget, így biztosítva az ellátásbiztonságot és a rendszer stabilitását.Ezzel egyidejűleg Németország a hidrogénnel kapcsolatos ambícióit is jelentősen visszafogta, hogy mérsékelje az energetikai átállás költségeit. Mindezt Katherina Reiche gazdasági miniszter jelentette be, amikor nyilvánosságra került az energetikai átállásról szóló úgynevezett „valóságellenőrzés” (Realitätscheck) című jelentés, amelyet a BET tanácsadó cég és az EWI gazdasági intézet készített.
A jelentés kimondta azt is, hogy mivel a hidrogénpiac nem fejlődött a várakozások szerint, Németország elveti korábbi célját, miszerint 2030-ra 10 gigawattnyi elektrolizátor-kapacitást épít ki, és ehelyett rugalmasabb, realisztikusabb célokat követ.
Akadt, aki örült, akadt, aki pfújolt
A kormány a jelentés értékelésében deklarálta, hogy a fenntarthatóság továbbra is fontos, ám a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a megfizethetőségre és az ellátásbiztonságra.
Az ipar és az ágazati szövetségek lelkesen üdvözölték az irányváltást, mondván, az javíthatja a német versenyképességet. A környezetvédelmi szervezetek viszont élesen bírálták a döntést; szerintük az új irány növeli Németország fosszilisfüggőségét, és a kormány rövid távú gazdasági célokért hosszú távon rossz döntéseket hoz.
Nem meglepő, hogy a Greenpeace és más civil környezetvédelmi szervezetek szerint a kormány „költséghatékony energetikai átállásról” beszél, miközben figyelmen kívül hagyja a hosszú távú költségeket és az éghajlatváltozásból eredő károkat. Szerintük a politika fosszilis energiatermelési agendát követ, indokolatlanul lassítja a megújuló energiaforrások bevezetését, és túl nagy hangsúlyt fektet a gázerőművekre.
Minden kritika ellenére azonban stabil maradt Németország hosszú távú célja: 2030-ra a megújuló energiaforrások arányát 80 százalékra növelni az energiafogyasztásban, és a széntüzelésű energiatermelést legkésőbb 2038-ra megszüntetni. Ha ezek megvalósulnak, akkor a német energiamix gyakorlatilag elérheti a nettó zéró kibocsátást.