A bitcoin és más kriptodevizák működtetése, elszámolása és adattárolása már akkora energiát igényel, mint egy nagyobb európai ország teljes fogyasztása. Ráadásul ezek az energiaforrások korántsem kizárólag megújulók: az iparág szénlábnyoma és vízigénye is hatalmas. Felmerül a kérdés: van-e értelme az energiatakarékossági törekvéseknek, ha közben a világ egyre újabb, elképesztően energiaigényes ágazatokat hoz létre?
Amikor a kriptodevizák energiaigényéről írunk, természetesen ugyanúgy a bitcoin elemzése kívánkozik az első helyre, ahogyan valójában a bitcoin értéke is kiugróan magas a többi kriptóhoz képest. A további jelentősebb kriptodevizák (Ethereum, XRP, Tether, BNB, Solana) együttesen sem érik a bitcoin értékének negyedét sem, így az energiafogyasztásuk sem olyan magas, részben a méret, részben az eltérő modell miatt.
Na de mennyi energiát fogyasztanak a kriptodevizák? Ha így tesszük fel a kérdést, biztosan sokan azonnal rávágják: „rengeteget”, hiszen óriási számítási és adattárolási kapacitást kötnek le. A valós adatok azonban a legmerészebb feltételezéseinket is felülmúlhatják. A Statista becslése szerint a bitcoin éves villamosenergia-felhasználása 174 és 189 TWh között mozog. Ez a legfrissebb adat, mivel a fogyasztás folyamatosan, évről évre nő. Természetesen ezekben a számokban sok a becslés, hiszen nincsenek pontos nyilvántartások a bányászathoz vagy a tranzakciók „könyveléséhez” használt gépekről és azok tényleges energiafogyasztásáról. Ugyanakkor a tudományos cikkek szerint a becslési módszerek mára meglehetősen kiforrottak. Ha ezeket a hatalmas számokat összevetjük Lengyelország áramfogyasztásával, láthatjuk, hogy a nálunk négyszer népesebb, közeli ország éves fogyasztása – nagyjából 168 TWh – elmarad a bitcoin-ipar teljes felhasználásától.
Szemmel látható méretek
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a kriptovaluták a világ áramfogyasztásának mintegy 0,4 százalékáért felelősek. Az amerikai energiaügynökség (IAEA) ezt kiegészítve úgy becsüli, hogy a kriptók, az adatközpontok és a mesterséges intelligencia együtt már a globális villamosenergia-felhasználás 2 százalékát emésztik fel.
Ez sok vagy kevés? Nézőpont kérdése. Arányaiban nem tűnik elviselhetetlenül magasnak, de érdemes belegondolni: miközben civil szervezetek és az EU is komoly erőfeszítéseket tesznek a fenntartható energiagazdaság megteremtésére és a megújulók arányának növelésére, az emberiség közben új, rendkívül energiaéhes megoldásokat talál ki – ilyen például az internet, a mesterséges intelligencia és a kriptodevizák, amelyek mind újabb óriási igényeket generálnak.
Eltérő modellek
A bitcoin magas energiaigénye elsőre talán hihetetlen, de ha megértjük az alternatív pénz működési modelljét – például azt, hogy új bitcoinok „bányászattal” jönnek létre, vagyis egyre nagyobb számítógépes kapacitást kell a rendszer rendelkezésére bocsátani ahhoz, hogy valaki új egységhez jusson –, máris világossá válik a hatalmas áramfogyasztás. A bitcoin biztonságát az adja, hogy a tranzakciók és adatok rengeteg számítógépen, párhuzamosan vannak jelen. A kibocsátás és a működtetés alapja a decentralizált hálózat: minden csomópont a blokklánc egy-egy teljes példányát tárolja, amely tartalmazza az összes számla adatait és tranzakcióját.
Ugyanakkor természetesen nem minden kripto ilyen energiaigényes. 2022-ben az Ethereum bejelentette, hogy 99 százalékkal apasztja az ökolábnyomát. Mindez még Joe Biden elnöksége alatt történt, aki szövetségi intézkedéseket sürgetett a kriptók túlzott energiafelhasználása miatt. Az Ethereum drasztikus energiaigény-mérséklést ért el működési modellje átalakításával, és a pénz továbbra is működött.
Vízigény és szénlábnyom
A BBC adatai szerint egyetlen bitcoin-tranzakció vízigénye hatmilliószorosa egy hagyományos kártyás fizetésnek – elsősorban a számítógépek hűtéséhez szükséges víz miatt. Becslések szerint a bitcoin vízlábnyoma háromévente egymillió olimpiai úszómedence feltöltéséhez szükséges vízmennyiséggel egyenértékű.
Kik bányásznak ekkora erőforrásokkal? Sokáig Kína és Oroszország volt az élen, de a hatalmas erőforrásigény miatt ez folyamatosan változik. Jelenleg Kazahsztán is jelentős szereplő, ám a valós adatok szerint az Egyesült Államok messze a legnagyobb energiafelhasználó a bányászatban – holott az USA sok térségében vízhiány tapasztalható, és az áramellátás sem kiegyensúlyozott. A nagy bányászok között több környezetvédelemre érzékeny fejlett állam is megtalálható, például Kanada, Írország, Svédország és Norvégia.
A bitcoin szénlábnyoma is riasztó: a bányászatból származó éves szén-dioxid-kibocsátás mintegy 100 millió tonna. Ez felfoghatatlan mennyiségű szennyezés. Magyarország például a nyolcvanas-kilencvenes évek csúcsértékeihez képest már jelentősen csökkentette kibocsátását, jelenleg körülbelül 50 millió tonnánál jár. De míg a nehézipar, a finomítók, a közlekedés és az állattenyésztés kibocsátásának visszafogására már évtizedek óta vannak egymással versenyző és eredményes technológiák, addig a digitális fizetőeszközök szénlábnyoma egyelőre sokkal gyorsabb ütemben nő, mint amilyen mértékben az ötletek születnek a kordában tartására.
Szabályozási kísérletek
Ha világszerte több millió számítástechnikai eszköz dolgozik egy cél érdekében, és ennek következtében a kriptovaluta-bányászat villamosenergia-igénye robbanásszerűen nő, az óhatatlanul felkelti a környezetvédők, az állam és az energiarendszerek üzemeltetőinek figyelmét. Aggályaik nemcsak a látható és közvetett költségekre, hanem a villamosenergia-hálózat megbízhatóságára és a környezeti terhelésre is vonatkoznak.
Korábban is látható volt – Kína, Oroszország és Kazahsztán jó példák erre –, hogy a bányászati tevékenység gyorsan áthelyezhető az olcsóbb villamosenergiát kínáló térségekbe. A probléma azonban továbbra sem megoldott. Egyrészt már alig akad olyan régió, ahol érdemben olcsóbb az áram, másrészt a bitcoin tartós és jelentős értéknövekedése miatt még a magasabb energiaárak és a szigorúbb hatósági ellenőrzés mellett is megéri a bányászat.
A riasztó fogyasztási adatok, a hatalmas vízigény és a jelentős szén-dioxid-kibocsátás mind arra utalnak, hogy elkerülhetetlenné válik egy sokkal szigorúbb, nemzetközi szintű szabályozás.