Skip to content
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-1
Audax_web_slider-1920x480px-210417-END-3
Audax_web_slider-1920x480px-szeleromu-210616
previous arrow
next arrow
homeicon Blog Jön a HUHA 2 – az újabb hulladékhasznosító erőmű

Jön a HUHA 2 – az újabb hulladékhasznosító erőmű

A fejlett hulladékhasznosítás legígéretesebb módja mindig az, ha a kidobott anyagokat újrahasznosítjuk. Az elégetés, vagyis az energetikai célú feldolgozás ehhez képest már csak a második legjobb megoldás lehet. De még mindig sokkal jobb, mint ha a – nem ritkán veszélyes – anyagokat egyszerűen csak elásnánk a föld alá.

A közéletben mindig vannak olyan témák, amelyekkel korábban nem sokat foglalkoztunk, a magánbeszélgetésekben főleg nem hoztuk fel, de aztán hirtelen mindent elöntenek. A Covid után oltásokról, oltóanyagokról, mellékhatásokról társalogtunk. Az orosz-ukrán háború után gázvezetékekről, olajfinomításról kezdtünk „szakértőként” nyilatkozni. A hazai hulladékrendszer átalakítása után pedig a begyűjtésről és az újrahasznosításról lett mindenkinek markáns álláspontja. A MOHU megjelenése után talán a legtöbben a RePontokról és a palackok újrahasznosításáról alkottak véleményt, pedig az új szisztéma sok minden mást is átalakított. Ennek a változásnak vannak – és lesznek – energetikai aspektusai is. Például már bejelentették, hogy a meglévő első hulladékhasznosító erőmű, vagyis a rákospalotai HUHA 1 mellé hamarosan újabb ilyen, hőt és áramot előállító mű készülhet el, a HUHA 2, amely Százhalombattán épülhet meg.

A hulladékok feldolgozásának formái

Egy ország szemetével sok mindent lehet kezdeni. A legjobb az újrahasznosítás, kevésbé jó az elégetés, még kevésbé jó az elásás. Akár negyedik pontként külön említhetnénk az exportot is, de ha egy gazdagabb ország át is tudja adni a hulladékát egy szegényebbnek, ott mégiscsak az első három valamelyikét kell alkalmazni, és az etikai aggályokat is érdemes mérlegelni.

Ma még Magyarországon nagyjából a hulladék több mint felét lerakjuk, 35 százalékát anyagában hasznosítjuk, 12 százalék az energetikai hasznosítás – javarészt hőerőműben történő elégetéssel, kisebb részben biogáz- vagy depóniagáz-képzéssel, illetve bioüzemanyag-szintetizálással –, de az a cél, hogy a lerakás 2040-ben már csak legfeljebb 10 százalék legyen. Ezt egyébként számos európai ország már ma is elérte.

Újrahasznosítás

Nem is kérdés, hogy mindenki az anyagában újrahasznosítást tartja a legjobbnak. Ha egy rendszer sikeresen szétválogatja (szelektálja) az újrahasznosítható papírt, fémet, műanyagot, üveget, elektronikai hulladékot vagy akár elemi kémiai anyagot – például tiszta lítiumot –, az biztosan nagy nyereség. Az újrahasznosítással kíméljük a környezetünket, mert ezekből az anyagokból nem kell még több újat kibányászni, feldolgozni, legyártani.

Természetesen leírni ezt könnyebb, mint megvalósítani, hiszen a gyűjtőnevek (fém, papír, műanyag) még sok-sok alosztályt jelentenek, és az újrahasznosítási technológiák is teljesen eltérőek. Az a legritkább, hogy egy üres palackot újra meg lehessen tölteni üdítővel vagy sörrel, sokszor inkább az anyagok granulálása, beolvasztása, majd újbóli feldolgozása a járható út.

Elásás

Nyilván az elásást kell a leginkább elkerülni, mivel semmi haszna nincsen, ez csak a probléma elodázása. Természetesen van olyan hulladékelem, amely viszonylag hamar és gond nélkül lebomlik, de a talaj vagy a vizek, így az óceánok szennyezése, a gigantikus hulladékszigetek jelzik, hogy a több száz év alatt lebomló anyagok esetén a kidobás, az elrejtés, az elásás inkább csak veszélyforrás, nem megoldás.

Energiatermelés

Az újrahasznosítás és az elásás között a „második legjobb megoldás” az energiacélú hasznosítás. A Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, vagyis Magyarország egyetlen kommunális hulladéktüzelésű erőműve „termikusan ártalmatlanítja” a Budapesten és az agglomerációban keletkező települési szilárd hulladék mintegy 60 százalékát. A feldolgozás nagyjából évi 350 ezer tonna, a kapacitás úgy 380 ezer tonna lehet. A HUHA 1 néven is ismert erőmű 1982-től dolgozik, és azzal is meg kellett birkóznia, hogy 1982 óta folyamatosan szigorodtak a környezetvédelmi előírások. Fel kellett újítani a kazánokat, mindig új szűrőket, új füstgáztisztító berendezést kellett üzembe helyezni.

A mű nagyjából évi 13 ezer lakás fűtéséhez szükséges gőzt és 45 ezer lakás éves villamosenergia-mennyiségét állítja elő. Nem kevés, de azért a szám azt is jelzi, hogy a hulladék hasznosítása egy ország energetikai mérlegében csak kiegészítő megoldás lehet.

Globálisan is nagy kihívás

A világ szemétadatai elég rémisztőek. A népesség 8,2 milliárd fő, amelynek alakulását akár valós időben is követhetjük. Az éves szemétgyártás 2 milliárd tonna, vagyis fejenként nagyjából negyed tonna, azaz 250 kilogramm. Ennek eloszlása egyenetlen: Szudánban egy ember kevesebb szemetet termel, mint Magyarországon, de Magyarországon is érdemben kevesebbet, mint az Egyesült Államokban, ahol messze a legmagasabb ez az arány. Az energiacélú felhasználásban, mint minden nyersanyagfüggetlen energiatermelésben Kína a világ legnagyobb termelője, de élen jár Európában a német, a francia és a brit gazdaság is.

A hulladék közvetlen elégetése ugyanakkor egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy talán elsőre gondoljuk: nem elég egy nagy kályhába belapátolni a szemetet, mint ahogy sajnos – jelentős környezetszennyezéssel – szegényebb vidékeken az olykor zajlik. Ha csak pusztán elégetjük ipari mennyiségben a szemetet, akkor az égéstermékek belepik a kazán falát, vagy túl nagy részecskék formájában hamar eltömítik a filtereket. Ezért az anyagában már nem újrahasznosítható szilárd háztartási hulladékot csak komoly előkészítések után lehet elégetni valamilyen katalitikus anyaggal segítve a tökéletes(hez közelítő) égést. A technológia lényege az RDF (refuse-derived fuel), ekkor a hulladékból másodlagos tüzelőanyagot készítenek, amit vagy biomasszához lehet keverni, majd elégetni, vagy a cementgyártás során lehet fűtőanyagként hasznosítani.

HUHA 2

A hulladék-felhasználási jövőképben azt lehet látni, hogy a lerakás mérséklése, mint fő cél jegyében 2035-re országosan akár évi 1,2-1,5 millió tonna/év energetikai hasznosítással lehet számolni. Azt írtuk, hogy 350–380 ezer tonna a jelenlegi felhasználás, vagyis közel egymillió tonna kapacitású égetőművet is be tudna fogadni a rendszer.

A százhalombattai HUHA 2 kapacitása 360 ezer tonna lenne, amelynek a forrása települési szilárd hulladék, kisebb részben ipari és válogatási hulladék lesz. A terv szerint 2028-ig elkészülhet a mű, de azt természetesen ki kell majd dolgozni, hogy a megtermelt hőt és áramot ki hasznosítsa. Mivel a közvetlen közelben ott van a Dunai Finomító, a Mol-csoport nagy olajfinomítója, az energiára biztosan lenne természetes ipari igény. A hulladékot nem érdemes több száz kilométerről beszállítani egy égetőbe, hiszen a szállítási költség magas; ellentétben az olajjal, az árammal vagy a földgázzal itt nincs mód a vezetékes szállításra.

Egészen biztos, hogy a lakók majd tiltakoznak – sehol nem hangzik jól egy hulladékégető, ugyanakkor megnyugtatásul annyi azért deklarálható, hogy valóban rendkívül szigorú károsanyag-kibocsátási és egyéb környezetvédelmi előírások vonatkoznak majd rá.

Egy ilyen projekt kulcsberuházása a füstgáztisztítás; a beruházóknak olyan szigorú szabályokat kell betartania, amely valóban garancia lehet arra, hogy az egészségre egyáltalán nem lesz veszélyes az üzem működtetése. Összehasonlításképpen: a rákospalotai üzem néhány kilométeres körzetében olyan gyorsan fejlődő és népszerű lakóövezetek vannak, mint Újpest, Angyalföld, Dunakeszi, Fót, és az évtizedes statisztikák sem mutatják, hogy átlagtól eltérően alakulnának a légszennyezettségi vagy egészségügyi statisztikák.