A világon több olyan már kész vagy most tervezett projekt van, amely akár 1000 kilométernél is messzebbről szállít zöld villamosenergiát. Megérheti ez? Milyen kockázatokra érdemes figyelni? Mindez már csak azért is érdekes lehet Magyarországnak, mert hazánk is benne van egy tervezett azeri, grúz, román projektben.
Magyarország áramjövőjéről több alapvetés is ismert. Először is az igényeink nőni fognak, hiszen zajlik a közlekedés, a fűtés, az ipar elektrifikációja, kifejezetten energiaigényes üzemek is épülnek az országban. Másrészt a net zéró jegyében a magyar energiamixben folyamatosan nőtt és a jövőben is nőni fog a tiszta, megújuló energiaforrások aránya. Ugyanakkor továbbra is szükséges lesz importálni villamos energiát.
A hármas szempontrendszer ötvözésével jöhet a konklúzió: Magyarországnak szüksége lehet a zöld áram importjára is a következő években, évtizedekben. Erre vannak már gyakorlati példák, hiszen amikor a környező országokból veszünk – vagy akár ingyen átveszünk – áramot, akkor abban lehet román szélenergia vagy szerb vízenergia. De ezek alkalmi vásárlások és nem folyamatos, időzített beszerzések. Ezek mellett időről időre felbukkan egy méretesebb elképzelés is, ami arról szólna, hogy Magyarország egészen távolról, Azerbajdzsánból és Grúziából venne zöld áramot, ami elsősorban szélfarmokról és vízerőművekből származna.
Reális ez technológiailag?
Az tény, hogy a világon vannak nagyon hosszú villamosenergia-vezetékek. Ha ezek kezdőpontján zöld energiatermelés van, akkor ezeket is nevezhetjük zöldnek. Brazíliában, Indiában, Kínában, Kongóban 1000-2000 kilométeres megoldások is ismertek. Brazíliában a Belo Monte – Rio de Janeiro távvezeték például 2543 kilométer hosszú; egy olyan 800 kV-os, ultranagyfeszültségű, egyenáramú (UHVDC) vezetékről van szó, amely a brazíliai Parában található 11,2 GW-os Belo Monte vízerőműtől juttatja el a villamos energiát egészen Rio de Janeiroba. A hatalmas vízerőmű az itthon aligha ismert, de amúgy 1600 kilométeres Xingu folyóra épült. Az építés 2019 áprilisában fejeződött be. A 100 méternél is magasabban haladó távvezeték nyomvonala átmegy 80 városon, amíg elér Rióba. A vezetéket a kínai State Grid Corporation of China (SGCC) építette. Maga az erőmű 16 milliárd dollárba, a vezeték további 2,5 milliárd dollárba került.
Természetesen ez így leírva egyszerű, de talán mondani sem kell, hogy az építkezést millió konfliktus és probléma is övezte: környezeti károk, a biodiverzitás csökkenése, a bennszülöttek élőhelyének megzavarása, tervezési hibák, költségvetési túllépések.
Tenger alatt
Az azeri zöld áram projekt (nevezzük így leegyszerűsítve) annyiban bonyolultabb, hogy az áramot a tenger alatt is át kellene hozni. Persze már ilyenre is van példa: az 1,7 milliárd angol font értékű Viking Link 764 kilométeren viszi a zöld áramot Dániától a brit Bicker Fen alállomásig. A brit hálózatüzemeltető, a National Grid szerint az összeköttetéssel olcsóbb árammal képes ellátni a bekötött 2,5 millió otthont. A kábelt egy egyedi építésű hajó segítségével fektették 2019-től a tengerfenék alá.
Európában tervezik a világ leghosszabb és legmélyebb, 2,4 milliárd eurós tenger alatti zöld villamosenergia-vezetékét is. A görög-ciprusi, de jó eséllyel görög-ciprusi-izraeli projekt során a ciprusi Kofinout az izraeli Haderával és a Krétán fekvő Korakiasszal kötné össze az eredetileg EuroAsia, újabban Great Sea Interconnector HVDC elnevezésű 1240 kilométeres projekt, amelynek fő célja, hogy az eddig az európai villamosenergia-rendszerből kimaradt Ciprust is bekösse a rendszerbe.
Ez persze még csak terv, és elég pár olyan geopolitikai tényezőre felhívni a figyelmet, mint hogy Izraelnek rengeteg az ellensége, akik szívesen okoznak nagy kárt a zsidó államnak, vagy a görög-török viszony is terhelt. Ha pedig a vezetéknek át kell mennie olyan területeken, amelyek a törökök szerint az ő felségterületük, az biztosan okozhat zavart. Pedig egy ilyen projekthez kell pénz, stabilitás, hosszú távú kiszámíthatóság. Ciprus mindenesetre nagyon örülne, ha nem ő lenne az EU utolsó tagállama, ami nem kapcsolódik a többihez.
Hosszú és kanyargós vezeték a miénk
A mi méretes egyenáramú villamosenergia-vezetékünk Azerbajdzsánból indulna, érintené Grúziát, majd a Fekete-tengert és végül Románián keresztül érkezne meg Magyarországra. Emellett Bulgária is részese lehet még a projektnek.
A zöld villamos energiát szállító, tenger alatt futó vezeték összesen 1195 kilométer hosszú lesz, és az ígéretek szerint gyors internetes adatátvitelre alkalmas optikai kábellel is összeköti majd Romániát és Grúziát, valamint Azerbajdzsánt.
A tervek szerint a zöldenergia-szállítási kapacitása 27 gigawattos szél- és napenergiát foglal magában a szárazföldön, ehhez adódik a Kaszpi-tengeri offshore (tengeri) szélerőművek 157 gigawatt teljesítménye.
A fenti nemzetközi példák fényében már jól látható, hogy a tervezés, a döntés és az esetleges megvalósítás során Magyarországnak majd mire kell figyelnie. Az ellátásbiztonság és a környezetvédelem szempontjából jó, hogy az azeri Zöld Energiafolyosó projekt, amely a tervek szerint 2028-2029-re éri majd el a magyar határt, tiszta energiát hozna. A nagy kérdés így inkább az, hogy a komoly infrastrukturális beruházás lehet-e gazdaságos, illetve mennyire biztonságos. Vagyis valóban ez a leginkább megtérülő energetikai beruházás a magyar villamosenergia-források biztosítására? Ezeknek az országoknak a vezeték végén valóban tartósan lesz eladható árama? Illetve geopolitikai szempontból az a Grúzia, amely Dél-Oszétia és Abházia kérdésében Oroszországgal, vagy az az Azerbajdzsán, amely Hegyi-Karabah ügyében Örményországgal van éles konfliktusban, mennyire tudja garantálni az infrastruktúra biztonságát?
Egy biztos, a világ energetikai térképén előkelő helyet foglalna el ez a zöld projekt, csak legyen, aki kifizeti!