Ha ugyanaz a termék eltérő áron kapható a különböző fogyasztók számára, vagy ugyanazért máshogyan adóznak az egyes csoportok, az mindig érdekes piaci reakciókat eredményez.
Az elmúlt években az áram- és gázpiacon is kettős árrendszer alakult ki: volt a „jóárasított” egyetemes szolgáltatás, amibe sokféle mikrovállalkozás, vagy intézmény is befért, és volt a piaci kínálat. Közben a piaci ár nagyon elszállt – nem is csak a gáz és a villany, de immár a távhő esetében is nagy a különbség.
Szociálpolitika, nem energetika
A rezsicsökkentés mindenképpen egy kettős megítélésű intézkedés. Akinek nagy gondot jelentene, hogy nem tud energiát használni, fűteni, azon valóban segít, ami egy üdvözlendő következmény. Ugyanakkor a torz ár miatt nem szolgálja az energiahatékonyságot, a megtakarítást, a jó beruházások ösztönzését.
Könnyű azt mondani, hogy ez egy olyan szociálpolitikai kihívás, amit nem kellene az energiapolitikával keverni, azaz ne egységesen adja az állam, hanem rászorultsági alapon. Ám nehéz olyan jó rendszert kialakítani, hogy ne egy minimálbérre bejelentett, de óriási terepjáróval furikázó vállalkozó legyen a kedvezményezett. Ettől függetlenül minden országban van célzott szociálpolitika, vagyis azért teljesen nem lehet reménytelen feladat a szelektív segítség.
Három szempont
Azt, hogy a rezsicsökkentés miként hatott a piaci versenyre, alapvetően három szempont alapján érdemes megnézni. Ezek a következők:
- a versenytorzítás (igazságtalanság),
- az ár (keresztfinanszírozás),
- illetve a szolgáltatás minősége (fejlesztés).
Kezdjük a versenytorzítással! Ez nemzetgazdasági szempontból talán nem annyira jelentős hatás, de ha egy adott szegmens vállalkozásaira gondolunk, legyen szó könyvelőkről, fodrászokról, szoláriumosokról, tanácsadókról, egészen biztosan azt fogjuk találni, hogy az egyik vállalkozás hatalmas költségelőnyben van a másikkal szemben.
Ennek több oka lehet. Például az, hogy az egyik fodrász egy társasház földszinti lakásában dolgozik és rezsicsökkentett távhőt használ, a másik egy irodaházba költözött be, ahol a piaci árat osztják majd le rá. De hasonló lehet a könyvelői vagy a tanácsadói példa. Ezeknél a cégeknél nem akkora összeg az energia, de azért mégis igazságtalan, hogy amennyiben a saját tulajdonú lakásából végez valaki ilyen szolgáltatást, akkor versenyelőnye lesz azzal szemben, aki bérel egy irodát. És természetesen a legkisebb cégek és a nagyobbak között mindig vannak olyan elmosódó határok, hogy létszám vagy árbevétel mentén az egyik még éppen a kedvezőbb mikrovállalkozói kategóriába esik, a másik pedig már éppen nem. Igazságos, hogy ők teljesen más energiaköltséggel kénytelenek számolni? Természetesen nem.
Keresztfinanszírozás
A következő versenypiaci hatás az óhatatlan keresztfinanszírozás. A fogyasztói csoportok között ilyen akkor is van, ha esetleg az nem transzparens. Legyen a példánk a megújuló energiaforrások korábbi támogatási rendszere. Ha a piaci fogyasztók feladata a megújulók elterjedésének támogatása, akkor minden versenypiaci szereplő „károsodik”, ha többen kapnak rezsicsökkentett áron energiát, viszont mindenki nyer, ha kiesnek a körből bizonyos cégek és ugyanaz a költség több szereplő között oszlik el.
Ha a fogyasztók egy bizonyos köre kedvezményes áron kap energiát, akkor az ő kiszolgálásukkal keletkező veszteségeket szükségszerűen más csatornán kell behajtani. Minél nagyobb a kedvezményezettek köre, annál több teher oszlik szét a másik oldalon, egyre kisebb kör tagjai között. Akik aztán saját termékeik és szolgáltatásaik árába építve igyekeznek kompenzálni növekvő energiaköltségeiket.
A piacitól eltérített árat mindig megfizetik mások. A rezsicsökkentés esetében ezek a mások ráadásul nem is csak az állam, még csak nem is pusztán az energiaipar, de ebben a többi fogyasztó is benne van.
A szolgáltatás minősége
Ha éppen nem megy jól az üzlet, kétféleképpen reagálhatunk: növelhetjük a bevételeket, illetve csökkenthetjük a kiadásokat. Ha a magyar energiaiparban (és most egy pillanatra felejtsük el, hogy ebben sokféle cég van:, termelő, kereskedő, hálózatos) kevesebb a pénz, akkor növelni kell a bevételeket (de a rezsiár ennek részlegesen plafont szabott), vagy csökkenteni kell a kiadásokat, amibe a hálózatfejlesztés is mindenképpen beletartozik.
Vagyis, ha a rezsiárat fizetők nem adnak annyit az energiáért, akkor a cégek majd a közös infrastruktúrán is spórolnak, így a piaci árat fizető fogyasztók ott is hátrányt szenvednek el, hogy nem kapják meg azt a szolgáltatási minőséget, amelyet valójában ők megfizettek a piaci árban.
Pár további felvetés
Ezek talán a legközvetlenebb hatások, de még pár kérdést azért még fel lehet tenni:
- A rezsiárak idején az energiaszektorban a munkavállalók számíthatnak-e piaci bérnövekedésre?
- Mennyi belső erőforrást köt le a cégeknél, ha gyakran változó állami szabályozásnak kell megfelelni (számítások, belső szabályzatok, informatika, jog, számlázás, tájékoztatás)?
- Mennyit vesz el a piac jó működéséből a szabályozási kockázat, vagyis az, hogy egyes szereplők már eleve arra készülhetnek, hogy úgyis hamar megint megváltoznak a mechanizmusok?
Úgy tűnhet, hogy ezek a pontok csak az energetikai cégeket érintik. Pedig ez nincs így. Ha a szektor vállalatainak ilyen kihívásokra kell értelmes választ adni, akkor a reakció legtöbbször az ügyfelek életére (a fizetendő díjra, a szolgáltatási minőségre) is kihat.