Fontos előrelépés – mondják a szervezők, és egyes lelkesebb politikusok. Pótcselekvés, szócséplés és vánszorgás – mondják a radikális zöldek. Glasgow-ban, a klímacsúcson talán tényleg a vártnál kevesebb volt a konkrét új vállalás, de kár lenne azért leszólni az elért eredményeket. Három olyan hatalmas állam, mint Kína, az Egyesült Államok és India legújabbkori elköteleződése mindenképpen siker.
Október 31-től november 12-ig tartott az ENSZ 26. éghajlatváltozási konferenciája – vagy ahogy sokan nevezték: a klímacsúcs – a skóciai Glasgow-ban. Ha egy pillanatra önkritikusan magunkba nézünk, vajon mit tudunk erről az eseményről, ismerjük-e a megállapodásokat, hallottunk-e az új célokról? Vagy csak annyi ért el hozzánk, hogy sokan mentek magángéppel?
A COP26, vagyis a 26-ik Conférence des Parties, azaz az „érintettek” konferenciája az ENSZ évente tartandó klímacsúcsait jelenti. Általában ezek túl nagy nyomot nem hagytak, egy-két olyan városnév lehet, ami ismerősebb, mert valami komolyabb vállalást fogadtak el a résztvevők, így a kiotói és a sokat hivatkozott párizsi megállapodásra emlékezhetünk.
Mint az olimpia…
A COP26 konferenciája valójában kicsit olyan volt, mint a Tokiói Olimpia 2020. Nemcsak azért, mert itt is jó sok ország képviseltette magát, hanem azért is, mert ez is – a nevére rácáfolva – egy évet csúszott. A klímacsúcs eredeti időpontja ugyanis 2020 áprilisa lett volna, vagyis éppen a legnagyobb ijedtség időszaka. Így természetes volt a halasztás, de azok, akik komoly várakozásokkal tekintettek Glasgow elé, legalább azt érezhették, hogy az idő egy kicsit segített, megágyazott egy emlékezetes eseménynek. 2021 októberében a világ már elkötelezettebbnek tűnik a klímaváltozás mérséklése tekintetében, mint másfél évvel korábban. Az Egyesült Államokat már nem – a kérdésben nagyon szkeptikus – Donald Trump, hanem a sokkal nyitottabb Joe Biden vezette, és úgy tűnt, hogy a nagy államok közül India, Kína, Ausztrália és Japán is felsorakozott az EU, majd az USA mögé, és elkezdték komolyabban venni a kibocsátás-mérséklés ügyét.
Hiányzók azért akadtak
A Narendra Modi vezette India ráadásul éppen a csúcsra időzítette, hogy konkrétan is megerősítse fokozott elkötelezettségét: bejelentette a nettó zéró kibocsátás célját 2070-re. Sajnos voltak azért olyanok is, akik vagy el sem jöttek, vagy a „mosolyuk nem volt őszinte”.
A kínai Hszi Csin-ping nem jelent meg az eseményen (pedig Kína tényleg elkezdett komolyabban foglalkozni a zéró emisszióval, például egy több százmilliárdos atomprogramot hirdetett meg), de nem volt ott az orosz Vlagyimir Putyin sem.
A hírhedten „klímaváltozás-tagadó” Jair Bolsonaro brazil elnök, bár jelen volt, még az esőerdők irtásának visszafogásáról szóló egyezményt is szignálta, csak éppen a környezetvédők azzal vádolták, hogy mindezt azért tette, mert az csak egy jó távoli időpontról szólt.
A legfontosabb megállapodások
A híres Párizsi Megállapodás glasgow-i folytatása nagy elvárásokkal indult, mindenkivel szemben az volt az elvárás, hogy valóban fokozza az aktivitását, növelje az elkötelezettségét, gyorsítsa ezirányú tevékenységét, jelentsen be valamit.
Aztán sorra érkeztek is a megállapodások, a vállalások, de valahogy annak is igaza lett, aki úgy érezte, hogy mégsem történik érdemi áttörés. Fontos konkrétumnak tűnt, hogy az aláíró felek megállapodtak abban, hogy 2030-ig globálisan megfordítják az erdőterületek fogyását (ez volt az az egyezmény, amit Bolsonaro is aláírt). Hatalmas fegyvertény, hogy a nagy gazdaságok vállalták (sajnos Kína, India és Oroszország nélkül), hogy 2030-ig a jelenlegi szinthez képest legalább 30 százalékkal csökkentik a metánkibocsátásukat. Ez egy lényeges lépés, mert a metán valójában sokkal veszélyesebb gáz, mint a sokat emlegetett szén-dioxid. Ugyanakkor éppen India, Kína és Oroszország a fő metánkibocsátók.
A szén napirenden maradt
A szén már régóta fő ellenség – a szupranacionális bankok nem finanszíroznak ilyen projekteket, az Európai Unióban mindenki igyekszik kivonni a szénerőműveket az áramtermelésből. Most 40 ország megállapodott abban is, hogy a fejlett országokban a 2030-as években, a fejlődő országokban pedig inkább a 2040-es években, de végleg kivezetik a szenet az energiatermelésből. Több nagy szenes állam ott volt az aláírók között, de fájóan hiányzott a papír aljáról Ausztrália, az Egyesült Államok, India és Kína aláírása.
Összegzések
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) összegző véleménye pozitív volt, miközben a Greenpeace és a már-már külön intézményként is nevesíthető Greta Thunberg klímaaktivista kevesellte az eredményeket, fanyalgott. Vélhetően ez sem volt meglepetés. Az ilyen eseményeknek mindig megvan az a jó előre borítékolható végeredménye, hogy a végén félig tele és félig üres lesz a pohár. A szervezők, a tanácskozás résztvevői az eredményeket méltatják, a radikális zöld szervezetek pedig lassúnak, látszatcselekvésnek nevezik a történteket.
Kritikák
Most is volt mit kritizálni: az esemény nem volt akadálymentes, egy kerekesszékes miniszter kiszorult az egyik tanácskozásról, sok résztvevő magángéppel érkezett, a vállalások is biztosan lehettek volna radikálisabbak, komolyabbak, széleskörűbbek.
Ugyanakkor azért sok megállapodás is született. A baj inkább csak az, hogy jellemzően országcsoportok, egyes területek eminens élharcosai vállalták a megállapodásokat, az egész világ most sem fogott össze, nem történtek nagy pálfordulások.
A pozitívumok, sőt a meglepetések között említhető, hogy még az Egyesült Államok és Kína is kiadott egy nyilatkozatot, amely deklaráció szerint a két állam tudatában van a klímaválság súlyosságának, és annak, hogy a helyzet sürgős cselekvést tesz szükségessé. Ez, ha másra nem is, arra jó volt, hogy eljutott néhány emberhez a fő üzenet: mindenkinek fokozni kell az erőfeszítéseit, meg kell erősíteni a vállalásait annak érdekében, hogy legalább a párizsi klímaegyezmény céljainak megfeleljen a világ. És bármennyire is megindult az ellenlobbi például most a magas energiaárak idején, de a szén és más fosszilis energiahordozók kivezetése már nem visszafordítható.