A 31 éves német újraegyesítés nem volt nehézségek nélküli, de összességében ma már sikerként értékelhető. Az elmúlt évtizedben felgyorsult német energetikai fordulatnak is sok eredménye van, de azért bőven kap kritikákat a folyamat. Egy biztos: bátor kísérlet az, ahogyan egy rendkívüli mértékben iparosodott ország egyszerre üzen hadat az atomnak és a szénnek.
Németország újraegyesítését október 3-án ünnepeljük, mert 31 éve, 1990-ben ezen a napon deklarálták a felek, hogy az NSZK-hoz, vagyis a nyugati, piacgazdaságként működő országhoz csatlakozik a keleti, a tervgazdaságként működő NDK. Hogy a gazdag állam integrálta-e a szegényebbet vagy két állam egyesült, esetleg Németország „újraegyesült”, ez a mai napig vitákra ad okot. Volt emellett egy gyakran előforduló fogalom is, a Wende (fordulat, változás), amit mostanában is sokszor hallunk Németországgal kapcsolatban, csak ma már egy „szakpolitikára”, vagyis az energetikai fordulatra mondjuk azt, hogy Energiewende.
Nehézségek
Az első, vagyis a nagy Wende nem volt egyszerű folyamat; egyesíteni kellett a devizákat, a keleti ipar nem volt versenyképes, sokan veszítették el a munkájukat és nem találták a helyüket a hirtelen jött nyugati szabadságban. Hiszen olyan új képességekre lett volna szükség, amit az „endékában” nem lehetett elsajátítani, így hirtelen sok lett a munkanélküli, és a nyugdíjközeliek azzal szembesültek, hogy egy alacsony jövedelmeket, de széleskörű ingyenes juttatásokat ígérő állam eltűnt a fejük fölül. Az egyesülés a nyugatiaknak sem volt könnyű, hiszen áldozni kellett a keletiek megsegítésére, elsőre még nem látszottak a későbbi nagy előnyök, a nyelvileg azonos hátterű, munkára fogható, viszonylag képzett és relatíve szegény emberek, akik aztán új lökést adtak a versenyképességnek, így hozzájárultak a német gazdaság sikeréhez.
Amikor az egyesítés megtörtént, már nem volt mit visszasírnia a keleti polgároknak, a kommunista állam tartalékai kifulladtak, elavult ipara nem talált piacokat, a korábbi „barátai” is mind átalakulóban voltak.
Az egyesítés politikailag annyira nem is tűnt bonyolultnak, az öt új szövetségi tartomány csatlakozott a Német Szövetségi Köztársasághoz, ugyanolyan tartományok lettek, mint a nyugatiak. Sok területen elég volt egy tollvonás, például rögtön közös focibajnokságban indulhattak a csapatok. Az igazi kihívás az volt, hogy integrálják a társadalmat, a gazdaságot, az iskolarendszert, még az energetikai hálózatokat is.
Nem volt más választás
Az egyesülés pillanatában aligha ez volt a legfontosabb, de hamar kiderült, hogy az NDK elavult, régi atomerőműveire és nagyon szennyező, barnaszénnel működtetett erőműveire sem lesz szükség. Egy gyors 20 milliárd márkás fejlesztéssel a szénerőműveket működésben tartották. Elbocsátottak viszont 30-40 ezer embert. Ezek voltak a legfontosabb mérföldkövei annak a változásnak, amelynek köszönhetően végül 1998-ban, a hálózatok sikeres összekapcsolása után teljesen liberalizálni lehetett a német energiapiacot.
Energia
Az elmúlt három évtizedben Németország ipara nagyon erős lett, hatalmas exportteljesítménnyel, amelyhez sokáig egy elég szennyező energiaipar szolgáltatta az áramot. Németországról energetikai szempontból ma is sok rossz és sok jó elmondható, az is, hogy jelentős szennyező, hiszen nagy energiaigényű ipara ma még nagymértékben épít a szénre. De az is, hogy itt az egyik leglátványosabb a vállalás, az átmenet, amit segít, hogy már régóta erős a német társadalomban a zöld gondolat, van politikai képviselete és az ország elég régóta tesz a károsanyag-kibocsátás ellen. A gigantikus, 600 TWh méretű német áramigény 2021 első felében már
- 41 százalékban megújuló (elsősorban szél, biomassza, nap) forrásokra támaszkodott,
- 26 százalékot adott a szén,
- 17 százalék volt a földgáz aránya,
- 12 százalék a nukleáris energia
- és 4 százalék az egyéb.
A nagy változtatás
A keleti energiaipar átalakítása nem érthető meg az NSZK-ban már 1980-tól elindított gondolkodás, vagyis az Energiewende ismerete nélkül. Ebben a programban eleve nagyon sok minden szerepelt, kisebb szennyezés, liberalizáció, energiatakarékosság, a legnagyobb német energetikai óriások letörése, decentralizáció. 2010 óta azonban a program messze leghíresebb eleme az lett, hogy a német energiamixből ki kell vonni az atomot és a szenet. A fukusimai atomkatasztrófa után már sokan úgy emlékezhetünk, hogy az Energiewende emiatt következett be, de az igazság az, hogy ez csak részben igaz. Valójában a koncepció már készen volt, a japán események csak ráerősítettek a társadalmi elfogadásra.
Ez a program mindenesetre végképp megpecsételte az egykori keleti energiamixet. Az egyesülésnél létrehozott keleti áramcég, a VEAG először ugyanis még korszerűsített, például a kevésbé szennyező feketeszenes áramtermelésre tért át, de az új programban már ezeknek az erőműveknek sem volt helye.
A korábbi német adórendszert is átalakítottak, már nem szénpfenning volt, hanem ökoadó, a német energiapolitika középpontjába a megújulók (elsősorban a szél) fejlesztése és a földgázfelhasználás (átmeneti) szerepnövelése került.
Kritikák
A német Energiewende mindenképpen egy ökotudatos és bátor vállalkozás, de azért kritikákat is bőven kapott. Egyes vélemények szerint, amennyiben a németek más prioritásokat választottak volna, például az atomot lassabban vezetik ki, akkor kisebb szennyezést értek volna el, így azonban komoly teher hárult a gázerőművekre is, a sok német szélerőmű mellett.
Az biztos, hogy a programban két nagy szempont keveredett, a széles ellenállásba ütköző, rossz megítélésű atom elleni társadalmi ellenszenv és a károsanyag-kibocsátás miatt erősödő szénellenesség.
A 2010-2011-ben megindított átalakítást sokan nevezték drágának, kaotikusnak és igazságtalannak, ám az mindenképpen megsüvegelendő, hogy egy példamutatóan elkötelezett vállalás volt. Ma már tudjuk, hogy a 2030-as fit for 55, vagy a 2050-re megfogalmazott nettó zéró karbonsemlegességi cél a német elképzeléseket igazolta. Az biztos, hogy az atom és a szén kivonása nyomán támadó kínálati szűkösség a magas európai áramárakat is magyarázza, de a német energiafordulatot méltán nevezhetjük így is az egyik legambiciózusabb energia-átmeneti intézkedésnek.